Dürrenmatt, Friedrich: Színházi problémák - Korszerű színház 55. (Budapest, 1963)
gáténak - csupa Uresfejü embert ábrázolni, ezt nem tartom érdekesnek -, de a darab nem az ő kinyilatkoztatásaik kedvéért született,hanem a kinyilatkoztatások kerültek bele azért, mert darabjaimban emberekről van szó, és a gondolkodás, a hit, a filozofálás is hozzátartozik egy kicsit az emberi természethez. Azok a problémák viszont, amelyekkel mint drámairő küszködöm, mühelykérdéeek, amelyek nem a munka előtt, hanem munka közben Jelentkeznek, vagy még pontosabban szólva, legtöbbször a munka után, bizonyos kíváncsiságból fakadva: ^hogyan is csináltam ezt tulajdonképpen?" Ezekről a kérdésekről szeretnék néhány dolgot elmondani, számolva azzal a veszéllyel is, hogy a mélység iránti általános igényt nem sikerül kellő mértékben kielégítenem, és majd azt a benyomást keltem, hogy egy szabót hallanak beszélni.Természetesen sejtelmem sincs arról, hogyan is lehetne ezt másképp csinálni, miként is kellene nekifogni, ha nem szabó módjára akarnánk csevegni a művészetről, és igy csak azokhoz tudok beszélni, akik Heideggert olvasva elalszanak. A színház empirikus szabályairól, lehetőségeiről van tehát szó, de mivel olyan időben élünk, amelyben az irodalomtudomány és az irodalomkritika virágzik, nem tuáok teljes mértékben ellentállni a kisértésnek,hogy ne vessek néhány oldalpillanfást az elméleti dramaturgiára. Ámbár a ""üvésznek nincs szüksége a tudományra. --- tudomány a maga törvényeit valami már létezőből vezeti le, különben nem hivhatná magát tudománynak,de az ily módon megtalált törvények a művész számára még akkor is érdektelenek, ha he-, lyesek. A művész nem vehet át olyan törvényt, amelyre nem ő maga bukkant rá, és ha ilyet nem talál, akkor a tudomány sem segíthet rajta. Viszont amennyiben ilyen törvényekre ráakad, akkor aztán közömbös száméira,hogy ezeket vajon már a tudomány is felfedezte-e vagy sem. Mégis, a megtagadott tudomány fenyegető kisértetként áll a háta mögött, hogy mindig akkor jelentkezzék, mikor a művészetről akar szót 16 -
