Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)

Vlagyimir Blok: Az egyéniségről

84

Aki évek óta figyelemmel kisérte a vidéki színházak előadásait, feltétlenül észre kellett hogy vegye, milyen magasra emelkedett kulturáltságuk úgynevezett "átlagos színvonala". Ma már aránylag ritkán látni nyilvánvaló Ízléstelenséget, mesterkéltséget; igen gyakori a szinészegyüttes összeforrása, szinte teljesen megszűnt a sztárkultusz. Meglepő sikereket értek el nemzetiségi színházaink - pedig néhány ilyen színház csak a harmincas években alakult!

Helytelen dolog lenne, ha nem vennők figyelembe ezeket az eredményeket. De az "általános színvonalú" művészet - amint fiozov joggal állapította meg cikkében - ma már senkit sem elégít ki. Az orosz és a szovjet színház mindig nagyszerű művészegyéniségeiről volt hires. S ma az a legfőbb feladat, hogy elősegítsük e müvészegyéniségek megszületését.

De hát mi akadályozza ezt? Érthető, hogy a színház a megszokás erejénél fogva először is a drámaírónak tesz szemrehányást: kevés olyan szerepet Írnak, amely kibontakoztatja a színészeket. Igaza van Mamajevának is: hiba, ha a színészek úgy mennek a színházba, "mintha hivatalba mennének" - ez etikai, művészi és nyilvánvalóan szervezési szempontból is komoly problémát jelent.

Azután itt vannak a színészek nevelésében, a szinész alkotó tevékenységének rendezői irányításában elkövetett hibák. A most folyó vita során erről is részletesebben és erőteljesebb hangon kell szólni, mint az eredményekről, már osak azért is, hogy eredményeinket megszilárdíthassuk és továbbfejleszthessük.