Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Borisz Kraszkovszkaja: Színészi önállóság
70 Vanda Kraszkovszkaja : színészi Önállóság Mamajevának a mostani vitában megjelent cikke különösen érthető számomra és közel áll hozzám. Én is úgy megyek c színházba, mintha hivatalba mennék. Kekem ia megvan a. én messzi, büvöa álomvilágom: egy üzemi szinjátszdkör ; zülóvárosomban,Ordzaonikidzében. Ott ismertem meg a művészi lángolás boldogságát. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy szeretnék visz- 8zatérni az öntevékeny színjátszásnak ahhoz a közvetlen, naiv gyermekkorához. Nem! De onnan, a színjátszókor atmoszférájából szeretném elhozni színházunkba a művészet lángját, a művészet szeretetét, és a keresés remegő izgalmát - mindazt, amit hivatásunk hétköznapjaiban oly gyakran szem elől tévesztünk. Honnan sz&rmazik a színészeknek az a szkepticizmusa, amiről Orlov ir? Miért nézzük hivatalnok szemmel hivatásunkat, amikor pedig - igy vagy úgy - egész életünket ennek szenteljük? Ez bonyolult kérdés. Én személy szerint semmiképp sem vállalkozom arra a feladatra, hogy mindent megvizsgáljak és mindent a helyére tegyek. De nyilvánvaló, hogy ez a kérdés megérlelődött,és jó dolog, hogy végre a mai szinházi élet napirendjére került. Ne háritsuk egymásra a felelősséget; az "öregek" a "középkoruakra",a "középkorúak" a "fiatalokra", a "fiatalok" az "öregekre", hiszen egyaránt hibásak vagyunk, hogy színházainkban gyakran nem normális a légkör, vagy talán "normális" a szó egyenes értelmében, de nem olyan,