Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)

Nyikolaj Alekszejev: A színész és a kor követelményei

59- Pedig magának fogalma sincs a szépségről - védekezett az öreg. - Tegnap is a fütőházban beszédet mondott valaki maguk köziil...Felugrott egy hordóra és harsány bestédet vágott le onnan. Pedig ha nem ugrott volna fel sehová,akkor is látni és hallani lehetett volna őt. Azt hiszi, hogy ha felugrik egy hordóra, ez szép, olyan, mint a francia forradalomban.

Tosz.ja: Igen, igaza van, Luka bácsi, a francia forradalomban szónokoltak hordókról vagy barikádokról, űe az októberi forradalomban már széken is ülhetünk és úgy is beszélhetünk, - ez igy is emelkedett lesz.

Myomdáez: Helyee, nagyon helyes.

Tosz.ja: Akkor hagyja el ezt a cégjelzést.

A forradalomról szóló egyes darabjaink hősei vajon nem emlékeztetnek Szvetlov Kusz év után cimü drámai elbeszélő költeményének erre a szónokára? Amikor beszédeket, sőt egészen hétköznapi szavakat mondanak, vajon nem az történik, hogy gondolatban nem is annyira hordón vagy barikádon képzelik magukat, mint inkább szónoki emelvényen, sőt talapzaton? S vajon nem a jelentőségteljesség bármi áron való kiemelésére, hangsúlyozására irányuló törekvés szüli a szinpadon a dagályosságot, a fellengzősséget, a fontoskodást?

Az ember csak nézi Annyenkov Koskinját, s közben nem tudja elűzni a különös gondolatot: úgy tűnik, hogy ez a hős a világon mindennél jobban fél saját presztízsének, parancsnoki tekintélyének csorbulásától. Vajon nem ezért bánik olyan erélyesen, hivatalosan vagy ellenkezőleg megjátszottán demokratikusan az emberekkel? Nem a zért akar mindenkit távoltartani magától,mintha félne bárkit is közelebb engedni szivéhez és leikéhez? És meg kell mondanunk, hogy a rendezés itt nem tesz feltűnő különbséget Panova, a fehérek visszatérését váró gépirónő, az ügyeskedő ,rókaképü Jeliszatov és a forradalmi bizottságban rö—