Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Nyina Mamajeva: Színészi boldogság
4 8Zibirszkben,amikor bekerültem a gyermekek művészeti előkészítőjének drámai körébe. Vagy én voltam más, vagy más volt a művészi hitem: igazi, nagy hit, de az az érzésem, hogy csak ott játszottam és éltem igazán. A körben valamennyien szoros kapcsolatban álltunk egymással, ugyanaz volt a dolgunk és mindannyian szerettük egymásban is az alkotást.16-17 éves voltam akkor. Lizát játszottam Az ész bajjal .járban, és az tett boldoggá, hogy én nem vagyok én. Az előadásra cipőt és kötényt kaptam és becsültem ezeket a holmikat, mert a barátaim voltak, amelyek hozzásegítettek, hogy csodálatos módon átváltozzam a színpadon. £bből a mi novoszibirszki körünkből később sokan kerültek be a művészetbe. így például Inna Makarova, aki most hires filmszinésznő.Látszólag neki sincs oka panaszkodnia a sorsra, de amikor találkozunk, bánatosan(könnyeinket nyelve emlékszünk vissza a mi kis körünkre,amelyben olyan szerelmesek voltunk a művészetbe, a művészetbe, amely egyesitett minket és amelyet ha nem vesztettünk is el, de valahogy megfeledkeztünk rőla, mert annyira elfoglal a hivatásunkkal járó "munka". /Mintha a mi "munkánk" ettől a szerelemtől függetlenül létezhetnék!/ Hát persze, 16 éves korunk mindig szépnek tűnik fel előttünk. Én azonban tudom, hogy gyerekkori barátaimnak szavaiban nagy és számomra eléggé keserű igazság van,amikor azt mondják: "Hej, Nyina, milyen voltál, hogy játszottál akkor!" Jobban játszottam. Amikor befejeztem a szinmüvészeti főiskolát, a leningrádi Ifjúsági Szinház tagja lettem,s olyan kiváló pedagógus és rendező keze alá kerültem, mint Makarjev.Gyakran előfordul, hogy az első években a fiatal színésznőket a művészettől maga az élet vonja el a maga örömeivel, első sikereinek mámorával, szórakozásaival stb. Velem azt történt, hogy én csak a számomra oly kedves lányok életét
