Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Georgij Gegecskori: A színésznek - az alkotó szerepét!
18 szinész művészetéhez. Csak azt szeretném megemlíteni,amiben a rendezés különböző kérdéseiben vallott eltérő véleményük mellett a vita résztvevői kivétel nélkül egyetértettek: a legfőbb a színházban a azináaz! Legalábbis erről mindenki ezt irta. Vajon valóban igy van ez? Vajon a rendezők többségét nem az a felesleges erőfeszítés fcglalja-e el, hogy külső szcenikai hatásokat produkáljon, amelyek az élő színész nélkül is nagy benyomást gyakorolnak a nézőre? Az ilyen előadásban a színész a rendező akaratának vak végrehajtójaként vesz csak részt. Vak, kezdeményezéstől megfosztott, tehetetlen, egykedvű báb, akit semmi sem érdekel, különösképpen nem érdekli a jelenet megoldása. Hiszen semmi részt nem vett ennek a megoldásnak a művészi keresésében! Ez nem az ő megoldása. Neki megmondták, elmagyarázták és kénytelen volt engedelmeskedni a rendező tekintélyének. Megfeledkeztek szinészi alkotói természetéről. Annak itt semmi dolga nem volt. Kohout Ilyen nagy szerelem cimü darabjának második felvonása elején /Busztaveli Szinház, Tumanisvili rendezése/a Taláros ur monológot mond, s ebben feltárja Petrus bűnét.leleplezi titkos gondolatainak egész menetét.Hazugsággal vádolja Petrust, aztán megvilágítja mélységes bűnét Lida Matisovával szemben. A jelenet világosan és logikusan van megirva. Érdekes eljátszani. Az előadásban azonban a rendező nem elégszik meg azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel a kitűnő drámai anyagot kapott szinész rendelkezik. Hem bizik a színészben és ezért a Taláros ur monológja közben Beethoven Mondschein-szonátájának akkordjai csendülnek fel. A benyomás kétségkívül nagyon erős, de az az érzésem, hogy nem helyes, mondhatnám, nem pontos a cimzése. A néző figyelme akaratlanul is áttevődik a színpadon történőkről Beethoven zenéjére /ki tud megmérkőzni ezzel a lángésszel?!/. Sőt még maga a szinész is akarata ellenére belefeledkezik a zenébe, annak ütemé
