Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)

Georgij Gegecskori: A színésznek - az alkotó szerepét!

19

re kezdi mondani a monológot és az előző események által előkészített leleplezés egyszerű deklamálássa alacsonyodig

Szándékosan egy ragyogóan rendezett előadás példáját hoztam, amelyben általában szervesen szerepel a zene és sokat segit a színésznek. Ebben a képben - érzem, amikor a színpadon állok - elvonja a figyelmet a színésztől, nem a színész által, hanem önállóan hat a nézőre. Itt nemcsak arról van szó, hogy a színész megszűnik a legfontosabbnak lenni a színpadon, hanem arról is, hogy a Mondschein-szonáta hatása mindent elfed - a kép értelmét és Kohout darabjának értelmét is. Úgy hogy nemcsak a szinész uralkodó helyzetéről van szó az előadásban, hanem a benyomás konkrétságáról is, amelyet a nézőre gyakorol, e benyomás pontosságáról. arról, hogy megfelel-e ez a benyomás az előadás fő feladatának.

Gondolom, minden szinész egyetért velem abban, hogy igazán jó előadás csak akkor sziilethetik, ha a rendező megtalálja a helyes kulcsot a darab megoldásához és ezt a megoldást következetesen a színészek, a darab hősei színpadi életén keresztül valósítja meg, s csak módjával leli örömét a külsődleges szcenikai hatásokban.önmagam tapasztalatából és társaim tapasztalatából kiindulva azt gondolom, hogy a színház művészi sikerének első és elkerülhetetlen feltétele a rendező és a szinéBz abszolút kölcsönös megértése, à színésznek könnyű dolgoznia a szerepen, ha a rendező vele együtt /nem pedig helyette!/ tárja fel a színpadon végbemenő események lényegét. Könnyű ez a nézőnek is, mert a színház művészete megköveteli,hogy a néző mindenekelőtt a színészen keresztül értsen meg mindent, ami a színpadon történik.

Azt gondolom, hogy csak akkor vár siker a színházra, amikor a rendező, a tervező művész és a színészek között, teljes kölcsönös megértés születik - emellett mindegyik