Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)

Alekszej Popov: Életünk ügye

108

nál. Pedig az elmúlt tiz évet az ez ellen vívott harcnak szenteltem! Azaz, hogy korábban ia harcoltam ez ellen, de vagy egy tucat rendezésnél - hogy úgy mondjam - alkotó módon harcoltam... Az együttesnek szóló bókok magát a kollektívát tévesztik meg. az együttes azt gondolhatja /és gondolja is!/, hogy már mindent elért,ami kell; hogy szilárdan halad ezen az utón; hogy minden darabban kinyilvánítja a költői egyszerűség, s az életigazság és a társadalmi igazság egyesítésére irányuló törekvését. De amikor az élethiiaég kifogástalan ábrázolására törekszünk, lebecsüljük a szerző stílusát, az alak megformálásához szükséges képzelet-megfeszítést,sőt egész egyszerűen az alakról - és még inkább - az alak kibővítéséről és általánosításáról való töprengés szükségességét stb., stb. ; tanáraink annyira figyelmen kiviil hagyják még az úgy ahogy megértett,rendszert’ is. Hogy az én elveim mennyire szórványosak, sekélyek, felszínesek és mennyire nem sajátította el őket még az együttes sem, az könnyen kitűnik abból, hogy a színészek minden uj darab rendezésénél úgy hallgatják tőlem ezeket az elveket, mintha valami újat mondanék. Minden esetben újdonságnak tekintik őket! Ilyen mélyen meggyökeresedett a Művész Színház művészi tevékenységében a munka stilusmentes és szemléletesség-mentes irányzata..."

Hangsúlyozom, Nyemirovics-Dancsenko ezt 1940-ben irta, a Három nővér rendezése után,amikor azok a színészek, akiket ma "öregeknek" nevezünk, ifjúságuk erejének teljében voltak és Kacsalov, Moszkvin, Knyipper-Csehova, Tarhanov és más olyan színészek nyújtottak felejthetetlen élményt a Művész Színház színpadán, akiket mély tisztelettel a "nagyoknak" hívunk.

Minden egyszeri! ebben a levélben, a színház vezetőjének nagyfokú igényessége. Az együttes betegségének, a mélyen belül zajló, a közönség által még észre nem vett,