Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Alekszej Popov: Életünk ügye
107 ben választ adjak rá. Oe véleményem szerint a vita résztvevőinek egyes cikkei ilyen vagy olyan mértékben megválaszolják ezt a kérdést. Közéjük tartozik például Poljakova cikke. Ez a cikk éles ellenvetésre késztette Zalesszkij és Kuznyecova kritikusokat, de - nézetem szerint - ennek csak az volt az oka, hogy Zalesszkij és Kuznyecova a bírálatnál csak egy dolgot tart szem előtt, az értékelést, és nagyon szűklátókörűén a Művész Szinház értékelésének tekintették Poljakova cikkét. A kritikusok véleménye szerint pedig a Művész Szinház előadásait csak pozitiven lehet értékelni. Egyszerűen csak igy lehet - és ezzel kész. A "cimkék" és az "értékelések" azonban mindig megakadályozzák a mai színjátszó művészet fejlődő irányzatáról szóló hasznos eszmecserét. Ezek az irányzatok általában egyformák a Művész Színházban is és a legtöbb más szinházban is, a hagyományok problémája ugyanolyan élességgel vetődik fel a Kis Szinház ifjúsága előtt is, ha például figyelembe vesszük Pasennaja alakítását a Vassza Zseleznovában és a fiatalok alakítását ugyanebben a darabban. Ezért kétszeresen ártalmas, ha minden olyan kísérletet szidalmazunk, amely komolyan próbálja elemezni ezt a kérdést. Nemrégen kezembe került Nyemirovics-Dancsenko két levele, amikor az ember ilyen dokumentumokat olvas, akaratlanul is lelkesedéssel tölti el, hogy a művész milyen meglepő józansággal Ítélte meg önmagát és legkedvesebb gyermekét.Ezeket a leveleket röviddel a Három nővér nagyszerű, egységesen elfogadott rendezői értelmezésének megjelenése után irta. Nyemirovics-Dancsenko igy ir /elnézést kérek a hosszú idézetért/: "...Hol igyekezett a kollektive kilábalni a megszokottá vált tendenciából a tehetséges élethüség felé? Nem tovább és nem mélyebben! Tehetségesen, közérthetően, őszintén, de semmivel sem magasabban az utmenti oszlop
