Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)

Alekszej Popov: Életünk ügye

106

Én személy szerint nem nagyon bizom a gyűlésekben és a vitákban, de mégis úgy gondolom, kár lesz, ha Orlov cikke nem ébreszti fel a Művész Szinház fiatalságát, ha nem vitatják meg szenvedélyesen ezt a cikket. /Nemrégiben megkérdeztem az egyik ismerős Művész Szinház-beli ezinésztől: "Ugy-e, jókora vihart keltett maguknál Orlov cikke?" "Nem tudom, nem hallottam róla - válaszolt az illető -, nálunk nyugodt, csendes az élet"./ Kár lesz, ha elszalasztanak egy jó okot arra, hogy felélénkítsék a művészi légkört, a nemzedékek konfliktusát a szinház javára kell forditani.

amikor tanitványaimmal foglalkozom, látom, hogy milyen önzetlen odaadás él ezekben a fiatalokban a szinház iránt, mennyire nem halt ki belőlük a művészi energia. Gyakran van bennük egy csipetnyi szkepszis is, de látom, hogy ez valamiféle járvány, egyfajta nátha. És minden ilyen járványnak vége szakad, ha a magasrendü példa erejével küzdünk ellene.

Csak az a fontos, hogy a színész szivében ne hunyjon ki a lelkiismeret - a hazafi és a művész lelkiismerete.

2.

jí. Művész Színháznak kedvezett a szerencse a vitában. Sokan ezóltak róla - színészek és kritikusok egyaránt. És ez természetes, hiszen a Művész Szinház színjátszó művészete ezer és ezer színészt, sok millió nézőt nevelt, együttesének művészi elvei az ország valamennyi színházának közkincsévé váltak. Mindenkit foglalkoztat e művészi elvek sorsa, s Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko közvetlen örököseinek sorsa.

Mi a helyzet ma a Művész Szinház színjátszó művészetével? Ez a kérdés rendkivül bonyolult, sokrétű, és én semmiképpen sem vállalom a feladatot, hogy ebben a cikk