Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. II. - Korszerű színház 53-54. (Budapest, 1963)
Alekszej Popov: Életünk ügye
105 az alap pedig nem más, mint szocialista rendszerünk, valamint Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics- Dancsenko nagyszerű hagyományai, amelyekre nemcsak a Művész Színház épül, hanem általában országunk színházai la. Milyen jó, szilárd talajuk van az olyan színészeknek, mint Orliv, Gribov, Sztyepanova, Toporkov, Livanov és a Művész Színház más ’’öregjei"! És nem szabad elfeledni /meggondolatlanul elfeledni!/, hogy ezek a művészek - azoknak a színészeknek az utolsó nemzedéke, akik közvetlenül,személyesen Sztanyiszlavszkijtói és Nyemirovica- Dancaenkótól tanultak, s az ő kezükből vették át az örökséget. Ha az én nemzedékem eltávozik - akkor önöknek, fiataloknak, csak könyvek maradnak a kezükben. Pedig könyvekből mennyivel nehezebb megérteni,hogy mi is az a színjátszó művészet, mint szemléltető példákból. így tehát, jelen esetben, szemmellátható előnyben van az a nemzedék, amelyet Orlov képvisel. Nem érdemeinél, hírességénél és más hasonló dolgoknál fogva, hanem gazdag művészi tapasztalatai miatt. Nagy mesterségbeli hozzáértése révén - e szó legmagasabbrendü értelmében. Azt hiszem, ezt nem kell bizonygatni: az előadásokon általában a fiatalok töltik be az élvonalbeliek, a sztárok helyét, a Művész Szinházban viszont mindig az öregek járnak az élen. A Művész Színház fiatal művészei valahogyan ernyedteknek, koravéneknek tűnnek, a Művész Szinház fiatalsága nem tudta sikerre vinni afelujitott Csehov-darabokat sem. A felujitott Három nővérnek, és Cseresnyéekertnek sajátos, studiószerű hangzást kellett volna nyernie a fiatalok előadásában; ebből azonban semmi sem lett, mivel ezeket a fiatal színészeket nem jellemzi a studiószerüség szelleme, a az uj nemzedékből hiányzik a nemes akadémizmusnak az az ereje is, amit az öregekben megtalálhatunk.