Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
Vaszilij Orlov: A hagyomány arculata
) tőzi m8g a színészt, úgy vehetjük, hogy a szinész félig már halott. Elpusztult benne az alkotó kezdeményezés, a képesség a nagy célok boldog megoldására. Szkeptikusok nem alkothatnak nagy művészetet. Ilyen nem volt és soha nem is lesz. Figyeljék csak meg, milyen gyakran hallani manapság színészek között ezt a két szót: "Na és?"- Hallottam Van Cleaburnt...- Na és?- Tegnap megvettem Sztanyiszlavszkij egyik könyvét ...- Ka é3?- Voltunk a mexikói kiállításon...- Na és? Átkozott kérdés. Mennyi gyengeség és egykedvűség, van benne! Hiszen ez a kérdés kiöli az alkotó kedvet a másik emberből is, nincs már semmi kedve mesélni a mexikói kiállításról, visszaemlékezni Sztanyiszlavszkijra, próbálni a szerepet, ügy tűnhet fel, hogy ezeket az embereket ismereteik és élményeik tették bölccsé. Ami az élményeket illeti, ez igaz: az utóbbi években csak a külföldi vendégszereplések egymagukban is erősen kitágították a világról alkotott felfogásunk kereteit. Ami már az ismereteket illeti, hát ez tiszta önáltatás! Nemcsakhogy az élet ismerete csekély, de még a mesterségé, sőt Moszkva szinházi életéé is! Kern, akármit mondanak is, itt valami megváltozott az én fiatalkorom óta. Emlékszem, hogy amikor a Művész Színház fiatal színésze voltam, milyen heves vitákat folytattunk kortársalmmal a RAPP-ról, érdeklődtünk Mihail Csehov és stúdiója iránt, vitákat rendeztünk Tairovról és Meyerholdról. És attól, hogy Tairovról vitatkoztak a Művész Színházban, maga Tairov, aki a Művész Színháztól felfogásában eléggé távol álló művész volt, nyilván megérezte, hogy velünk vállvetve harcol. És igy 7 7 A szinész művészete ma I. 97
