Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)

Vaszilij Orlov: A hagyomány arculata

98

könnyebb volt neki. És mi is éreztük, hogy velünk vállvetve harcol.

Vitatkoztunk a Forradalmi Színházról - roppant érdekes színház volt! És amikor Alekszej Popov ott a Rómeó és Júliát rendezte, nyilván arra is gondolt, mit szólnak hozzá a Művész Szinház-iak, mit szól hozzá Nyemirovics.

Mesélik, hogy amikor Meyerhold megnézte a Lángoló szivet, egészen fellelkesülve é3 valóságos lángban égve ment vissza színházába. És a Művész Színházzal vitázva és versenyezve kezdett dolgozni.

így születik a lelkesültség a munkában: a megismerésből, az életben és müvésztársaink munkájában tett örvendetes felfedezésekről.

Kost azonban ilyesfajta beszélgetéseket hallok:- Megnéztem tegnap Ohlopkovéknál az Irkutszki történetet. ..- Ka és?...

Hallom ezt a nyavalygós "na ést" és az az érzésem, hogy a szinész lelkét kulcsra zárták, mint Csehovnál a zongorát, a kulcsot pedig elvesztették... Amikor a lélekben a kétkedés üt tanyát, és nincs benne meg a felfedezés szomjúsága, egyszerre csak természetellenes módon elszigetelődik a szinész /és az egész szinház/ a környező élettől. Lehet, hogy ilyenkor is fel-felcsillan a vágy felfedezni valamit - és felfedezik a spanyolviaszt. Az utóbbi években a Művész Színházban nem is egyszer fedezték fel a spanyolviaszt.

Amikor mi a Művész Szinház fiatal színészei voltunk, miért élt valamennyiünkben a szenvedélyes vágy mesterségbeli tudásunk emelésére? Ha nem engedtek be a terembe, ahol Koszkvin próbált, hasrafeküdtünk az ajtó előtt és órákon át igy hallgattuk a próbát. Előfordulhatott, hogy egy-másfél évig nem kaptunk szerepet, de valahogy erre nem is gondoltunk, mert intenziven éltük a szinház éle-