Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)

Alekszej Batalov: Mi az, hogy új?

technika, s útközben szüntelenül vesztett a játék képzeletszerü fogásaiból. Naivitás volna persze azt gondolni, hogy ezt az utat egyszer s mindenkorra végigjárta a XX. század kezdetén a maga felfedezéseivel a Művész Színház. Igazságosabb azt feltételezni, hogy az ut vége ugyanolyan messze van, mint az eleje, vagyi3 tökéletesen valószinü, hogy pusztán a "szervesség" már nem elég arra, hogy korszerű előadás formájában tárjuk fel a mai élet lényegét.

Az uj fogások azonban nem egyszerűen születnek egyes kivételesen tehetséges rendezők vagy színészek fejében. A színház mindennapi munkájának folyamatában keletkeznek azoknak a problémáknak a méretei között, amelyeket maga az élet vet fel a művészet előtt. És ha erről az álláspontról vizsgáljuk meg a kérdést, kiderül, hogy a szervesség, az átlényegülésjvagyis a színésznek az a képessége, hogy maximálisan egybeolvadjon az ábrázolandó személlyel, még mindig feltétlen szükségszerűsége a színháznak. És még sokáig az lesz.

Itt egy kis kitérőt kell tennem.

Szervesen játszani annyit tesz, hogy a kitalálást a magunk életévé változtatjuk. Ha azonban a kitalálást saját életbeli viselkedésmódunkkal helyettesítjük, mint ahogy ez gyakran előfordul, lényegében kizárjuk a színpadi alkotás, a színpadi játék minden elemét.

Képzeljék el, hogy a zenész a hangversenyen egy bonyolult átmenet helyett saját, számára kényelmes darabját kezdené játszani, vajon a hallgatók megbocsátanák-e neki ezt a változtatást? Vajon az előadás őszintesége és finomsága indokolás lehetne-e erre?

A színházban a klasszikus műsorban az ilyen hibák /vagy szándékos változtatások/ sokkal észrevehetőbbek. A maneken járású Ophélia vagy az ökölvívó tartásu Csac-Q

kij ' még a tájékozatlan néző számára is szembántó.

Gribojedov Az ész bajjal jár c. vigjátékának főhőse.