Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)

Viktor Rozov: Négy probléma a száz közül

28

használnia eszméink igenlésében szinészi művészetének legkorszerűbb eszközeit.

Nagyon szeretem a klasszikus darabok jó előadásait, de mégis sokkal nagyobb izgalommal nézem a mai darabok előadását, ügy gondolom, ugyanigy érez a nézők többsége is. Éppen ezért a szinész semmiképpen sem lehet csak szinész és más semmi. Színésznek kell lenni és politikusnak, szenvedélyes, okos, tevékeny, letorkolhatatlan politikusnak.

Az az érzésem, igazam van, hogy erről Írok, mert mostanában ugyancsak kevés nálunk a színpadon a politikai tudatosság, kevés a politikai tudatosság a szinésznevelésben is.

2.

Amikor a politikai tudatosságról beszéltem, lényegében érintettem már a következő kérdést: a korszerű játékmodort . Ez a két fogalom, úgy látszik, szoros kapcsolatban áll egymással.

Érzem, hogy nagyon sikamlós témához érkeztem és nem tudom, hogyan fejezhetném ki gondolataimat a lehető legtapintatosabban, hogy meg ne sértődjék az, akinek nem kell megsértődnie.

Nagy moszkvai színházainkban / a leningrádiakat nem ismerem annyira/ kezdett kialakulni valamiféle hagyománya a szinészi játéknak. A finomabb hagyomány szót használom, bár sokkal pontosabban fejezném ki magam, ha azt mondanám: sablon.

Keletkezését egy sereg ok indokolja. Az egyik ilyen ok Sztanyiszlavszkij rendszerének szinte erőszakos egyeduralma sok éven át és a színházi iskolák nivellálódása eszerint a sablon szerint. A másik ok a szinész szenvtelensége.