Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)

Viktor Rozov: Négy probléma a száz közül

29

A legutóbbi napokban jártam a Kis Színház előadásén és másnap elmentem a Művész Színházba. A szó szoros értelmében megdöbbentem, hogy ugyanazt a hangvételt hallottam mindkét esetben a színpadról. Pedig ez két különböző szinház, két alapvető színészi iskolánk!

A szinészi játéknak valami egységes modora alakul ki és ez a modor lényegében eléggé képletes. Kialakult a színész átlagos típusa, amelyik minden szinház számára alkalmas.

Aggasztó a színész nivellálódásának ez a veszélye, ügy gondolom, ez onnan is ered, hogy a színházi szakemberek lényegében nem mozdítják előre Sztanyiszlavszkij rendszerét. Tanulmányozzák, kommentálják, értelmezik - és kész. Itt véleményem szerint valamiféle súlyos hiba van magának Sztanyiszlavszkij tanítása lényegének az értelmezésében.

Én személy szerint a következőképpen képzelem el Sztanyiszlavszkij és az élet kapcsolatát. Az élet szüntelenül előrehalad, Sztanyiszlavszkij mintegy mellette, párhuzamosan halad. Hihetetlenül szoros kapcsolatban áll az élettel. Állandóan fejleszti, változtatja nézeteit. Egyet lép előre az élet - egyet lép előre Sztanyiszlavszki j is. Sztanyiszlavszkij azonban meghalt. Az élet tovább halad előre. A művészet azonban áll. Megállt azon a ponton, ahol Sztanyiszlavszkij elhagyta. Csak most már erősen elmaradt az élet előrehaladásától.

Sztanyiszlavszkij osztályrészéül jutott az a hatalmas tett, hogy megreformálhatta a színész művészetét. Ezt a reformot össze lehet hasonlítani /erősen önkényes öszszehasonlitás/ azzal, ami a fizikában történt. Sztanyiszlavszkij előtt a színészek /nem számítva a zseniket/ a maguk módján helyesen játszottak. Mintegy molekuláira bontották az ember pszichológiáját, belső világát. Ez bizonyos mértékben helyes is volt. Sztanyiszlavszkij a mo-