Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)
A színész művészete ma
12 házban látott. Amikor visszatér ügyeihez, amikor hazamegy, munkájához lát, a kapcsolatok, a jellemek más igazságával találkozik és közömbössé válik a színházzal szemben, elveszti benne hitelét. Mi lehet szörnyűbb a színész számára, mint ha elveszti a nézik hitelét? Azért kell küzdeni, hogy a színház és a néző kapcsolatai a legteljesebb kölcsönös bizalmon épüljenek fel. A színésznek a néző iránti bizalmáról egyébként alighanem külön kell beszélnünk. Ez az élet változásával, kortársunk pszichológiájának változásával összefüggő nagy téma. Már kezd banálissá válni az a mondás, hogy "megnőtt a néző", de valóban megnőtt! Ezt nem nehéz észrevenni, ha a nézők reagálását figyeljük különböző előadásokon. Hamar észrevesszük, mennyire unatkoznak a nézőtéren ülők, amikor a színpadról kisszerű, lapos moralizálást hallanak, vagy amikor a színészek "második sik" nélkül játszanak és nem teszik lehetővé, hogy a néző szabadjára engedje képzeletét. A mi közönségünk sok mindent megért már félszóból is, tud és szeret maga gondolkozni és sziveaen lép alkotó szövetségre a színésszel. Ez megköveteli, hogy a színész komolyan gondolja át művészi eszközeit és szigorúan válogasson közöttük. Amikor a rendezők arról beszélnek, hogy bizni kell a nézőben, rendszerint egy fogalomra lyukadnak kis a képzeletszerüségre. A realista színház képzeletszerüségében látják ma sokan azt a lehetőséget, hogy valóban korszerű előadásokat hozzanak létre, amelyekben aktivan működik a nézők gondolkodása és képzelete. Rendezőink valószinüleg hamarosan sok példaképét nyújtják majd a színpadi képzeletszerüaég felhasználásának. De milyen legyen a színészi játék ezekben az előadásokban? "Képzeletazerübbé" válik-e attól, hogy megváltoznak a rendező eszközei? Általában
