Bojadzsijev, Grigorij: A színház költészete - Korszerű színház 49-50. (Budapest, 1963)

Az előadás műfaja

amit lehetett, "élethü" előadást hozott létre és mindörökre "elpihent a színészben".

Az ilyen rendezők passzivitásukat "a MUvóez Színház módszerének" tiszteletével próbálják igazolni. De milyen meglepő dolog, hogy ugyanaz a módszer, amely a Művész Színház nagyszerű színészeitől megfeszített munkát, hosszas művészi keresést kíván,iparos előadás körülményei között csak pillanatnyi gyümölcsöket adhat a nézők számára. Az elképzelhető legnagyobb félreértés történik: a színházi kifejezésmód legbonyolultabb formáját gondolják a legkönnyebbnek és a leghozzáférhetőbbnek,

A Művész Színház legjobb előadásaiban a végleges forma csak sok próba után alakul ki, ezek során találják meg az egyetlen helyaa lelkiállapotot, az egyetlen pontos életbeli gesztust és az egyetlen helyes játékképet. Látszólag minden olyan hétköznapi, mintha mindennapi, megszokott jelenség lenne. A Prozorov-nővárek ott ülnek a nyírfák alatt a pádon és a távolba tekintenek, a néző pedig ebben a képben szimbolikus általánosítást érsz.

Külső látszatra a jelenetnek ez a legutolsó formája, amelyet sok más tolmácsolás közül találtak meg és választottak ki, semmiben sem különbözik, a kezdeti, megelőző .tátákkéoektől. Ennek következtében sok színház hagyja félrevezetni magát az alkotó kerosés kezdete és betetőzése közti külső hasonlatosságtól és az első hitelesnek látszó formát már eredetinek és egyetlennek vélik, pedig keresésére nem fordítottak valami nagy erőfeszítési.

És mig a moszkvai Művész Színházban állhatatosan keresik a forma tartalmasságát és tisztaságát, másutt a Művész Színház hagyományainak Ux-ügyén formátlan, hanyag, iparos jellegű, vagyis nem teljes értékű művészetet produkálnak.

Divatban volt az a vélemény,hogy a formán végzett munka mondhatni csak kiegészítő mozzanat,amely ez előadás tar-61/ Célzás Hyamirovics-Dancaenko hires tételére,amely szerint "a rendező meghal a színészben." /A ford./- 82