Bojadzsijev, Grigorij: A színház költészete - Korszerű színház 49-50. (Budapest, 1963)
Képzelet
könnyű, kitaposott útjára kanyarodik, 93 azonban művészi zsákutcába vezet. Az alkotó elgondolás aszerint konkretizálódik, ahogy a művész pontos formát talál neki. Kezdetben nem világos és határozatlan, a Konkretizálás folyamatéban azonban maghatározottá válik. Ha a színész nem ügyel rá eléggé, hogy hogyan testesíti meg az elgondolást, azt is elveszti, amit kigondolt. A pontos kifejező eszközök megtalálása azt jelenti, hogy az általános elgondolást a színész konkrét részfeladatokban tárja fel helyesen. Az alak rajza pontatlanná válik abban az esetben, amikor a szinész egy adott pszichológiai részfeladat megoldása közben elvonja a néző figyelmét a jelenet vagy a darab fő és lényeges momentumától. Pontatlanná válik a játék, ha a szinész az alak lényeges vonását Idő előtt és tüntetőén tárja fel abban a félelmében, hogy a néző ezt a vonást nem fogja fel a legfőbbnek, amikor ezt a vonást nem viszi végig áttételesen az egész szerep folyamán, minden pszichológiai részletében, hanem a jellem felületén ábrázolja. Amikor például Ruben Szimonov Don Quijote szerepét játszotta, állandóan hangsúlyozta,hogy hőse nem hóbortos öregember, akit megzavartak a lovagregények, hanem humanista filozófus, gondolkodó, a aziv titkainak mély Ismerője. És ezt a fontolgató öregembert a szinész arra kényazeritette, hogy nekirontson a szélmalomnak, harcoljon üldözőivel és egyéb ostobaságokat hajtson végre. Az öreg lovag mindezt megteszi, pedig semmiféle belső indítéka nincsen ilyesfajta "hőstettekre". A szélmalommal csak Don Quijote harcolhat, senki más, csak olyan ember, akit teljesen képzelete tart uralmában, és aki természetének közvetlenségével teljes hitet kelt a nézőben. Amikor viszont Szimonov hőse nekivágott a szélmalom vitorlájának, az volt az érzésűnk, hogy ez nem egyéb pillanatnyi eimazavarnál és ezért amikor Don Quijote összetört teste a levegőbe repült, nem volt ebben semmi nevetséges. Egyszerűen sajnáltuk az öregembert. Pedig Don- 78 -
