Bojadzsijev, Grigorij: A színház költészete - Korszerű színház 49-50. (Budapest, 1963)
Képzelet
lódik és hibát hibára halmoz,mert a szerep elgondolása idegen a szináaz ázására. Véleményünk szerint nem állja meg a helyét az _az elmélet, amelynek értelmében a színésznek időről időre meg kell feledkeznie róla, hogy kit játszik, és csak engedelmesen végre kell hajtania a rendeső konkrét részfeladatait, aminek eredményeként állítólag magától születik meg az alak. £z az elmélet megöli a színész alkotó aktivitását,eitompitja képzeletét és kifejleszti benne a teljesen felelőtlen játékmodort. Az a színész, aki ilyen részletfaladatokát hajt végre, megszűnik művész lenni. Ahogy a festészetben a mázoló, aki a papírlapot négyszögekkel hálózza be ás minden négyszögbe külön-külön rajzolja beid a kép megfelelő részét, ugyanúgy árázolja az ilyesfajta színész hősének egyes cselekedeteit abban a reményben, hogy az alak majd önmagától válik teljessé. Az ilyen vak módszer eredményeként azonban csak holt másolat az Illethetik. És ellenkezőleg, ha a színész akármilyen homályosan bár, de látomást alakított ki magában az alakról, máris aktiv a viszonya a szerep anyagához, már megvan az alkotáshoz az Iránytűje ob, ami a legfontosabb, hisz munkájában, megadatott neki az elgondolás megérzésének öröme. À színész alkotásának egész bonyolultsága, minden mesterségbeli tapasztalata abban nyilatkozik mag, hogy milyen pontosan ée mélyen alakítja át az elgondolást reália színpadi formává. Bármily eredeti legyen is az elgondolás, ha a művész nem találta meg önállóan és pontosan & neki megfelelő kifejezőeszközöket, sablonná, banalitássá, közhellyé változik. A színészt máris a sablon fenyegeti, mihelyt abbahagyta az egyetlen, pontoe forma keresését. Amikor az alkotó akarat elgyöngül, azonnal szolgálatkészen előjönnek az előregyártott fogások, hangvételek, taglejtések, testtartások és akkor a színész saját nehéz, meredek útjáról a sablon *? n• f
