Bojadzsijev, Grigorij: A színház költészete - Korszerű színház 49-50. (Budapest, 1963)

Színpadi képszerűség

Mennyire más a benyomásunk a Művész Színház Három nővér-előadásának befejező jelenetéről.

...Mása, Olga, Irina - végigéltük velük az egész előadást, hittünk szenvedéseikben és örömeikben. A cselekmény a végétez ért. Csak az előbb dörrent el a tragikus lövés, elhalkultak a katonazenekar utolső hangjai: az ezred elvonult. A nővérek magukra maradtak; Irina a pádon ül, Olga és Mása mellette áll; fölöttük halkan susognak a nyírfák. A nővérek kézen fogják egymást, arcuk szigorú és ünnepélyes, nem sokat beszélnek; arról, hogy ml nyomja a lelkűket, a szemük beszél, amely hol könnytől fényes, hol a jövőbe vetett makacs bizalomtól.

Ée most ez a hárem nővér nagynak és erősnek tűnik szemünkben, a szerény Prozorov-tsstvéreket az orosz nő mintaképének fogjuk fel a maga szenvedéseivel, önfeláldozáséval és erkölcsi erejével.

Snnek az elvnek figyelembe vételével lehat megteremteni az igazi színpadi képszerüséget.

Bármennyire hatásosabb és hozzáférhetőbb is látszólag a festményazerű szimbolizmus, bármennyire könnyebb és egyszerűbb a tervezőművész és a rendező számára találékonyságát és tehetségét fitogtatni benne, az igazi szinpadi képszerüséget nem lehet ilyen utón megteremteni. A szinpadi képezerüaéget soha nem lehet közvetlenül ás mindentől függetlenül felfogni, csak a közvetlen életbéli cselekvés megértése által. Különösen nyilvánvalóvá válik az a törvény,ha a Hagy Honvédő Háborút tükröző művészetről van szó. Bármilyen gazdag is a tervező alkotó képzelete, semmi jelentőst nem szülhet, ha nem a kor reális tapasztalata termékenyíti meg, ha a művész alkotásának pillanatában a fantázia világában tévelyeg, nem pedig a háború nehéz és dicsőséges útját járja. Ebben a vonatkozásban a Szovjet Hadsereg Központi Színházának Sztálingrádiak-^4/előadása, pontosabban an-54/ Jurij Csepurin drámája.- 5? -