Bojadzsijev, Grigorij: A színház költészete - Korszerű színház 49-50. (Budapest, 1963)

Színpadi képszerűség

nak második és harmadik képe, valóban a színpadi képszerüség magját zárja magában az életigazsághoz való szoros közeledésével, mert itt külsődleges festőiség és kiagyalt szimbolizmus nélkül érződik az események atmoszférája:a háború nehézsege,mindennapja,szörnyűsége ás hősiessége. Mindaz, amit a katonák és a tisztek az átkelésnél és az ostromlott házban gondolnak vagy tesznek, belső és külső életük egész menete semmi más jelentőséget nem nyer, mint azt a szubjektiv, egyéni gondolatot, amit ez az élet képvisel. De éppen ebben rejlik az általánositás titka, amikor már a szimbolikus nem foglal el vezető helyet a konkrét ábrázolással szemben. Éppen az ellenkezője történik: a konkrét a maga realitásának erejével megszüli a képszerűt, amely most már mint egységes egész él tovább. A jelenet általánosító jelentőségét nem a realitástői függetlenül, hanem seak az adott konkrét jelenségen keresztül foghatjuk fel.

Ebben az esetben a patetikus már nem ellentéte a reálisnak, hanem az ember erkölcsi és akaratereje megfeszítésének legmagasabb normáját fejezi ki.

Ha itt a Sztálingrádlakat említettük,ez nem azért történt, mert a Szovjet Hadsereg Központi Színházának előadását eszményinek tartjuk. Csepurin darabjában és Alekszej Popov^/ rendezésében még túlságosan sok jele mutatkozik meg annak, hogy belefulladtak az anyagba, sok bennük a felesleges részlet és apróság, e Így a nagy sztálingrádi hősköltemény képmása cssk időnként fénylik át az előadás cselekményén. Itt azonban nem az egész mü esztétikai értékelése volt célunk, hanem egy olyan rendkívül fontos művészi elv kiemelése, amely művészetünk fejlődésének egyik ösztönzője. A Sztállngrádiak nem végcél, nem norma és nem minta, hanem csak egy hosszú, nehéz, de eredményes ut kezdete -55/ Popov, Alekszej /1B92-1962/ nagy szovjet rendező,Sztanyiszlavszkij egyik legjobb tanítványa. Jelentős elméleti ée pedagógiai tevékenységet is fejtett ki.- 58 -