Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)
II. Hétköznapok és gondok az amerikai színházban
tulcsigázott nézősereg máris egyetlen, tehetetlenül vonagló ás pihegő masszává változott. Ha a kritikus ezt a vállalkozást a közönség reagálásának szempontjából jellemezte volna, jelentése igy hangzanék: a darab átütő sikert aratott, én pedig megbülyUltem. Potyajegyesek nélkül Hogy igazán meggyőződjünk róla, miképpen folyik le egy őszinte és természetes előadás egy őszinte és természetes közönség előtt, egy-két hónapot várnunk kellene és egy óvatlan percben betoppannunk, olyankor, amikor már semmilyen rokon, színházi ügyfél vagy válogatott potyajegyes nem ül a nézőtéren. Sok tényező összjátáka gátolja meg, hogy a színészek és a kritikusok csak egymás társaságában töltsék a premiert (ilyesmit már elképzelni is hagymázos fantazmagória!), de minden tényező közül legriasztóbb az a nézőcsoport, amely mintha laboratóriumból került volna ki, fpissen olajozva, lajstromba véve és felhúzva, hogy a kellő pillanatban lelkesedést fejezzen ki. Sz a csoport mindig felismerhető, mert elkerülhetetlenül a kórustagokat és az első pincérnőket tapsolja meg. Azaz, valami sajátos okból és a nyilvánvaló pontos betanítás ellenére, soha fogalma sincs róla, hogy ki kicsoda. Ha belép a sztár, a csoport tagjai valósággal deliriumba zuhannak. Ha, egy perccel később, egy másik színész, aki a szereposztás szerint a III. városlakó posztját tölti be, véletlenül feltűnik a színpad legsötétebb mélyében, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a másik oldalon rögtön ki is bandukoljon, a tagok ismét megőrülnek a gyönyörűségtől. 97