Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

II. Hétköznapok és gondok az amerikai színházban

A KÖZÖMSÉG RÉSZVÉTELE

Nincs olyan színikritikus, akit al ne árasztanának a magánlevelek, nyílt levelek ás ex cathedra nyilvánított hangos tanácsok: korlátozza megjegyzéseit a premierközönség reagálásának tükrözésére.

Bizonyos pontig rokonszenvezem ezzel az állásponttal: szilárdan hiszem, ha kell, meg is esküszöm rá, hogy a közönség reagálása egyetlen igazi fokmérője egy darab sikerének; mert a színházi előadás lényegében éB elsősorban kölcsönös kapcsolatot jelent a színpadon éa a nézőtéren működő erők között.

Ha e két partner között egyik pólustól a másikig és viszsza igazi elektromosság kezd szikrázni, akkor igazi, telivér élménnyel van dolgunk, függetlenül attól, hogy a színikritikusok az adott helyzetben milyen magatartást tanúsítanak. A színház nem a kritikusok kedvéért született.

De egy megkülönböztetést itt kökbe kell szúrnunk. A közönség igazi közönség kell, hogy legyen, nem pedig magnószalagon előre rögzített hangfelvétel. ‘Azt hiszem, azért vetem fel ezt a megszorítást éppen most, mert nemrégiben vettem részt egy olyan bemutatón, ahol a nézőtér túlságosan jóakaratu emberekkel volt megtömve. Nem tudom, barátai voltak-e az igazgatóságnak vagy ellenségei az igazi mulatságnak; tény az, hogy a színésznőnek mindössze el kellett fintorítania arcát, kicsavarnia a nyakát és azt mondani: "Mi az ördög történik itt?", megsemmisítő merészséggel hangsúlyozva az "ördög" szót - és a

96