Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

Bevezető

egyazon sajtóorgánum hasábjain formálódhatott; az állandó és évek óta az ő kezében levő színházi rovat tette lehetővé, hogy Kerr kisebb és nagyobb kérdésekben egyaránt hallathassa hangját és éppúgy nyilatkozhassék, mondjuk, a színházi válság mélyanfekvő okairól, mint s musicalek dalszövegének silányságáról, továbbá ne legyen köteles minden alkalommal és minden darabról szabályos, teljes kritikát Írni, hanem kitérhessen a mű egyetlen részletkérdésére is - amely esetleg több mii közös problémája -, ha arról van súlyos és tanulságos mondandója. Meglehet - és ezt hazai tapasztalataink is bizonyítják -, hogy az ilyen állandó színházi rovat létezése nagy mértékben elősegíti tekintélyes, sokoldalú és a színházi életre tevékenyen visszaható kritikusi egyéniségek kifejlődését.

Walter Kerr eszményképe a shakespeare-i dráma és ezért a nyugati avantgard-körök a konservativ kritikusok között tartják számon. Ez a konzervativizmus pedig nagyon merész dolog; Kerr ugyanis a népi, népszerű, közérthető, cselekményes, feszült, közérdekű, érdekes - ne halmozzuk tovább a már-már tautologies jelzőket - dráma hive olyan korban, mikor a "legmodernebb" felfogás a filozófiában csakúgy, mint a drámában az emberek közötti szakadék áthidalhatatlanságát, az ember végzetes magányát, az "incommunicabilité des êtres"-t lobogtatja hitvallás gyanánt. Kerr metsző élességgel ostorozza a neurotikus, beteges, egyedi eseteket abszolutizáló, abszurd dramaturgiát, amely sem hősválasztásánál, sem meseszövésénél fogva nem lehet közérdekű (voltaképp a tipikusság fogalmát hiányolja, a meghatározás kimondása nélkül), és ilyen esetekben nem hátrál meg még egy Tennessee Williams tekintélye előtt sem. Ugyanakkor - mivel igazi színházi emberként szenvedélyesen áhitja a hazai dráma felvirulását - boldogan ragadja meg és mutatja fel az egészség, az értelem, a konstruktiv szándék legkisebb szikráját is, csillanjon bár fel a legképtelenebb bizarrságok szövevényében. Egyaránt szedi izekre a Broadway kommerszializmusát és a Broadwayn kivűli színházak, az Off-Broadway formalizmusát vagy nihilizmusát, és nem azért, mert nincs érzéke az uj iránt (márpedig az Off-Broadway kis színházai az abszolutizált "uj" bajnokainak vallják magukat); ő csak az olyan újat hajlandó elfogadni,amely a széles közönség tömegeihez szól. Egyik legrokonszenvesebb vonása a feltétlen hit a közönség reakció- és befogadóképességében* "...a közönség igenis fel tud szárnyalni bármilyen magasságokba, ahová csak a drámairó vezetni akarja vagy vezetni tudja..." Az a drámaíró, aki egy szűk értelmiségi klikk vagy a legalantasabb nyárspolgári izlás szolgálatába szegődik, a nagyközönség értetlenségére, alacsony szellemi színvonalára hivatkozva - olcsó kibúvót keres és ha keritővé süllyed, a bűn csakis őt terheli.

Olcsó dolog lenne persze az abszurd drámaírókat, kezünkben egy Shakespearo-kötettel, csak mennydörögve elátkozni,

4