Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

I. Gondolatok színházról, drámáról

senkinek sem Írna, és nem szabad másra tekintettel lennie mint saját szándékaira és a mii tökélyére.

Egy hamis egyenlet

Jelenleg rendkívül nehéz az ügyet bármilyen más szemszögből nézni, noha, más szemszög híján, nehéz elképzelni, hogyan maradhat fenn a hivatásos szinházi életnek a legcsekélyebb töredéke is.

Nyilvánvaló, hogy az Írónak tiszteletben kell tartania saját mondanivalóját, és ettől semmiféle haszonlesés el nem tántoríthatja. Nyilvánvaló az is, hogy szeme előtt elsősorban a mii tökélyének kell lebegnie; az igazi művészetet ennek a tökélynek a foka méri. És éppily nyilvánvaló az is, hogy ha közvetlenül a szinházi közönség vagy a közönséges pénzemberek számára irunk - amely utóbbiak gyakran tűnnek az egyetlen elérhető közönségnek -, ez a megalázó és lealacsonyító magatartás csak a keritő annyira rettegett mesterségéhez vezethet.

És mégis úgy vélem, hogy a visszavonulásnak ez az utolsó indoka, amely azt parancsolja, hogy tagadjuk meg a közönséget mint a drámairó munkájának egyik döntő tényezőjét - ez a legdermesztőbb és a legfonákabb minden inklok közül. És a probléma magva, úgy gondolom, az, hogy az egyenletet hamisan állítják fel.

Amikor azt mondjuk: az iró csak akkor remélheti, hogy színvonalas müvet hoz létre, ha tökéletesen közömbös marad a színház közösségi vonatkozásával szemben, valójában azt mondjuk: a közösség általában szellemileg képtelen rá, hogy az Írót a maga szellemi szintjén követni tudja. Ha egyáltalán szólni akar hozzájuk, akkor nem tehet mást, mint hogy lehajlik hozzájuk.

16