Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)

I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek

való állhatatosság" hősei ezek. Lukavský Hamletje nem esik kétségbe. A maga sorsát öröm nélkül fogadta, de nem érezte végzetes átoknak. Ez a Hamlet beleszületett az átmeneti korszakba, amikor a régi világ szennyben és aljasságban pusztul - az ujat pedig csak ezután kell kiharcolni. Lukavský Hamletje gondolkodással jut el a cselekedethez, ügy viselkedik, mint aki már a darab első harmadában lecsaphatna; de vár, mindaddig, amig a gaztettről egészen meg nem győződik. Hamlet nem habozik; hanem igazol és felülvizsgál! ő maga a testet öltött gondolat; szivében az érzést, agyában már az uj kor gondolkodását hordozza. Valaminek a nevében cselekszik, ami utána jön - de ő maga még nem tudná megnevezni. Felülvizsgálata túlzott; s túlzottan igazságos cselekvése is; ezért is pusztul el. De halála "letakaritja az asztalt"; kezdődhet az uj kor.

Egészen eddig ez az előadás korunk Hamletje volt. Ami ezután jön, ismét visszasüllyeszt mindent a kezdethez: Fortinbrast, Shakespeare-nek ezt a "finom és nemes hercegét" aki inkább kép, mint reális alak, "hercegecskének" látják és mint leendő Claudiust értelmezik. Mikor a haldokló Hamlet utolsó leheletével "átadja neki saját hangját", a jelenet cinikus tréfaként hat. Vagyis Hamlet fölöslegesen bukott el: minden elölről kezdődik - a történelem értelem nélkül forog körbe, a becsületesek és tiszták mindig vérükkel fizetnek.

Lukavský Hamletje - s az előadás általában - politikusabb átgondolást érdemelt volna. Karnyújtásnyira volt a céltól. Ha Fortinbras a shakespeare-i szellemben, az elkövetkező korszak képviselőjeként jelenne meg, ez lehetővé tenné, hogy Hamlet olyan alakban lépjen korunkba, amilyet a cseh színház eddig nem adhatott neki. Ezért a koncepcióért néhány órás vitában hadakoztunk a Divadelní Noviny Klubjában. Hiába: a Nemzeti Színház nem hallotta meg, nem engedte magát meggyőzni. Kár. Mert hiszen a Hamlet ilyen módon - valószinüleg először színpadainkon és bizonyára- 97 -