Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)

I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek

kezőleg: s.^0.j előrehaladása és erősödése érdekében a tapasztalatokat és eredményeket magába kell szívnia, el kell sajátítania, át kell alakítania, hogy uj szintézist hozhasson létre. Ezért nem halott és nem is lesz halott Sztanyiszlavszkij életműve sem.

A mi színházunkban mind ehhez még egy további sajátos körülmény járul: nekünk tulajdonképpen nincs más élő hagyományunk, mint a pszichologikus színészet hagyománya. A romantikus deklamáció színészete a multszázad végével befejezte életét - s az avantgard pszichológia ellenes szinmüvészete később többnyire belekerült a "normális kerékvágásba". Egyesek ebben az "érzelmi töltet"-ben a cseh szinmüvészet sajátos és hagyományos nemzeti jellegét fedezik fel. Azt hiszem, ez nem is helytelen. Látni kell azonban, hogy színészetünk lényegében éppen a kapitalizmus időszakában fejlődött ki vagy annak hatása alatt született újjá, s főként az uralkodó nemzet szinháza befolyásolta. Azelőtt csak egyetlen érett, egységes színházi rendszerünk volt: a jobbágyság korából származó cseh népi parasztszinház, az illuzionista és antiilluzionista színművészet térbeli egysége, ahol a szinész és a néző mindent közösen, frissen működő képzelettel alkotott. Ez a szinház azonban nem fért bele a polgári korszak szinházrendszerébe; Burian népi drámarendezései mindmáig csupán emlékeztetői maradnak a ki nem használt hagyománynak.

Cseh színművészetünket - az alapfeltételeken kivül, amelyek között a nemzet a múltban kifejlődött - meghatározta a szinház sajátos társadalmi funkciója is, az a védekezési törekvés az idegen elnyomással szemben, amely egészen az I9I8. évig túlsúlyban volt. Ezt elméletileg a legtökéletesebben Jan Neruda fogalmazta meg a Cseh nemzeti színészet^2^ cimü. fejezetben. A huszas években a polgár mér nem

52/ J. Neruda A művészetről cimü kötetében található. Prága 1950.- 86 -