Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)

I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek

Lindéné: Igen; sajnos későn jöttem; már fönt voltál, s úgy éreztem, nem tudok elmenni, amíg nem láttalak.

Helmeri /leveszi Nóra kendőjét/ Úgy, úgy, nézze csak meg alaposan, azt hiszem, megéri. Nem szép?

Lindénés De, igen, mondhatom.

Helmers Nem csudálatos szép? A társaságban is ez volt az általános vélemény. De szörnyű önfejű az édes kis teremtés. Mit tegyünk vele? Hiszi, hogy csaknem erőszakot kellett alkalmaznom, hogy elhozzam?

Nóra: Megbánod még, Torvald, hogy nem hagytál ott - hiszen csak egy félóráról volt szó.

Helmer: Hallja, asszonyom? Eltáncolja a tarantellát - viharos tapsot arat - amit meg is szolgált, noha az előadásban talán sok is volt a természetesség; úgy értem, több valamivel, mint amennyi a művészet követelményeivel szigorúan véve összeegyeztethető. No de, mindegy! A fő dolog: sikert arat, viharos sikert. Otthagyhatom őt ezután? Csökkenteni a hatást? Nem úgy, karon fogom az én kis szép capri nőmet, a kis caprice-os capri nőt; gyors körbefutás a termen; meghajlás mindenfelé, s mint a regényekben Írják, a szép jelenés tovatűnt. A befejezésnek mindig hatásosnak kell lennie, asszonyom; ez az, amit Nórával nem tudok megértetni. Phü, milyen meleg van itt. /Ledobja a dominót egy székre, kinyitja szobája felé az ajtót/ Mi az? Hisz itt sötét van! Na, ja, persze, bocsánat. /Bemegy és meggyujt néhány gyertyát./

Nóra: /sebesen, lélegzet nélkül suttogja/ Nos!

Lindéné; /halkan/ Beszéltem vele.

Nóra: No és?

Lindéné: Nóra - mindent meg kell az uradnak mondanod.

Nóra: /tompán/ Tudtam.

Lindéné: Krogstadtól nem kell egyáltalán félned. De szólnod, azt kell.

Nóra: Én nem szólok.

Lindéné: Akkor szól a levél.

Nóra: Köszönöm, Krisztina; most már tudom, mit kell

tennem. Sss!

Helmer: /megint bejön/

/Németh László fordítása/- 63 -