Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)
I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek
Mi nemcsak a közvetlenül megelőző korszak örökösei vagyunk. Örökösei vagyunk az összes többi színházi korszaknak is, mindannak, ami nagyot és értékeset a színházi kultura terén az emberiség véghezvitt. Legalábbis - Lenin nyomán - ezt állítjuk önmagunkról. De más dolog ilyesmit állítani és más - ezt az örökséget valóban a ma eleven alkotóelemévé tenni. Ahol ma a színpad ezzel megpróbálkozik, beleütközik az alapvető akadályba: szükségszerűen át kell vinnie e müveket abba a térbe, amely - akár akarják, akár nem - megcsonkítja őket. A polgári színházban a drámákat egészen más színházi kötöttségek közé viszik át, eltépik, néha egyenesen megsemmisítik a belső kapcsolatok rendszerét, amely belőlük szerves egészet alkot. A görög tragédia lényegénél fogva antiilluzionista: nappali fényt, szabad térséget, nézőtömegeket kiván, amelyeket az előadás folyamatában ezernyi szál és konvenció köt öBsze a játékkal. A tér, amelyben a görög tragédia szertartása végbement, a maga részéről szilárdan és mélyen átitatta a müvek szerkezetét, pátoszát, ritmusát és alaphangját is. A polgári színházban az alkotás kicsinyessé válik, elhidegül a nézőtérről, szétmorzsolódik a pszichologisáló színészi játékban, amely a szöveget illusztrációvá, a politikai költeményt pedig pszicho— patalógiává változtatja. A nagy rendezők érezték ezt. Reinhardt ezért már a század elején cirkuszban rendezte Szophoklészt, Vilar és mások pedig ezért játszanak ma gyakran reneszánsz paloták udvarain vagy régi antik színházak maradványai között. Hasonlóan veszti el ebben a színházi rendszerben Shakespeare is a maga szuggesztiv erejének alapvető mozzanatát, a képzelőerőt: hisz a költő szava és a színészi akció a dobozszinpad díszletében már nem hordoz felhívást a közönséghez, hogy vegyen részt az uj valóság megalkotásában. A színpad szállítja a nézőknek a vihart, amelyre Lear a maga kétségbeesett haragjának villámait bizza: éjszakát "csinál" számára, amelyben Rómeó és Julia, láthatatlanul,- 14 -
