Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)

II. A dráma drámája

kellékekkel játszik és igy teremti meg az alakok egész sokaságát - a szinházra és színészekre egyaránt izgalmas, hatalmas feladatokat ró. Ha Ionescotól elvitatnánk az ötleteket, az ügyességet és a képzelőerőt, ez annyit jelentene, mintha vitatnánk az orrát a szeme között. Ennek a szerzőnek annyi fantáziája van, hogy tiz másiknak elegendő lenne.

Más dolog azonban, hogy mire szolgál ez a fantázia. A gesztus, amellyel a szerző a darab végén a közönségtől búcsúzik, éppúgy teli van tehetetlenséggel, mint a Godot... és a Játszma vége zárójelenete. Két idős ember képzeletében összehivja az egész emberiséget,hogy tanúja legyen szertartásos öngyilkosságuknak. Arra készülődnek,hogy ünnepélyesen adják át mindenkinek életük üzenetét. El akarják mondani, mit éltek meg és miért éltek, az egész emberiséggel közölni akarják az élet titkát és értelmét. Helyettük a Szónoknak, az Orateurnek kellene beszélnie: hiszen ő jobban és méltóbban mondhatja el, hogyan éltek, mert nekik erre nincs szavuk. De amikor az ablakból kiugorva öngyilkosok lesznek,kitűnik, hogy a Szónok, az emberiség egyetlen reménye, süketnéma! Semmit sem tud mondani. Csak értelmetlenül motyog, érthetetlen hangokat ad. Megpróbál valamit felírni a táblára, de hiába; nincs értelme, senki sem érti meg: "Mmmm,..., hmmirnn...gé....gu,...gi....Mmmmm....mmmmffl......"

Bosszankodik, hogy nem értették meg; letörli a krétavonásokat és valami mást ir fel. A kusza vonásokból valami olyasmi vehető ki,mint Isteled... Isteled! Újra a terem felé fordul, elmosolyodik, mintha azt remélné, hogy megértették, hiszen végül mégiscsak mondott valamit. Azután ujjával mutatja az üres székeknek azt,amit éppen felirt. Egy pillanatig mozdulatlan marad, elégedett azzal, amit véghezvitt, az arckifejezóse kissé ünnepélyes. De amikor a közönség várt reagálása elmarad, arcáról lassanként eltűnik a mosoly, elkomorodik. Egy pillanatig még vár. Aztán a hátsó széles ajtó felé tart,és mielőtt kimegy, szertartásos gesztussal köszönti az üres széksorokat és a láthatatlan Uralkodót. A szinpad üres. Csak a székek állnak és a konfetti-6h -