Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)
IV. Harcok a holnapért
a színpadra alkalmazás síkját Is és ha ez a forma például A velencei kalmárban vagy a Sok hűhó semmlértben ingadozónak látszik, ez azért van, mert más évszázad és más társadalom szemével nézzük - holott Shakespeare idején ezek tiszta komédiák voltak. Nem szükséges, hogy további bizonyitékokkal támasszuk alá: minden drámai műfajnak megvan a maga történelmi megalapozottsága. Pel kell azonban hívnunk a figyelmet egy másik fontos, szinházelméletünkben már régebben élő megállapitásra, hogy ti. "a színházi korszakok csúcspontjain alig néhány nagy formátumú szerkezettel találkozunk... mig ugyanezen korok fel- és lefelé menő ágai megegyeznek abban, hogy nincs meg bennük a nagy és kis szerkezetek közötti ellenző/ tét". A különböző szinházi alakok elemzéséből levont ezen következtetés elegendő perspektívát nyújt ahhoz, hogyan tekintsük a műfajok fejlődésének és mozgásának kérdését. A színház nagy korszakaiban rendszerint alig egynéhány, egyszersmind azonban kifejezően körülhatárolt műfajjal találkozunk - a csúcsra való felkészülés időszakában és az elhalás időszakában a műfajok szétforgácsolódnak, számuk szaporodik, a közöttük levő óles határok elmosódnak, néha teljesen el is tűnnek. Ez éppúgy megfigyelhető a történelmi korokban, mint a mában. A dráma felemelkedése során sokat markol, a "kis műfajok" nagy sokaságából merit és fokozatosan magába szívja, kifejezőbbekké szintetizálja őket. Amikor az idő megérik a teljes szintézisre, a csúcsponton csak kevés, ugyanakkor azonban egyéni és kifejező műfajt találunk, amelyet egynéhány drámairó alkotott vagy zárt a legszorosabb egységbe, egy Shakespeare, Tyl vagy Smetana. Erről a csúcsról lefelé haladva - azzal arányban, ahogy az uralkodó osztály ingadozik, illetve elveszti fejlődési perspektíváját - a drámaírók kezdik "átdolgozni a detailo-32/ Jaroslav Pokorný A színházi kifejezés alkotóelemei című tanulmányából. Prága 1946. /Szerző/ 166 -
