Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)
IV. Harcok a holnapért
bereket mutatnak be a nézőtéren ülő élő embereknek, hanem főként abban, hogy a színházban élő emberek élő embereknek az élet folyamatát mutat.iák be. Az élet dialektikus törvényszerűsége bennefoglaltatik már magában a dráma szerkezeti alaptörvényében, az életanyaghoz való viszonyának módszerében is. Helytelennek tartom ezért, ha ma azzal kísérleteznek, hogy a drámát lírával és epikával helyettesítsék. Ez egyrészt Burian költői színházra irányuló törekvéseinek, másrészt Brecht epikus színházra irányuló erőfeszítéseinek félreértéséből fakad. Burian célja az olyan dráma volt,mint V V a Vera Lukášová, a Szerelem, dac és halál, valamint a Háború - Brechté mint a Galileo Galilei és a Kaukázusi krétakör. Mindkét esetben az éles ellentét, az ellentmondások dialektikus találkozása az alap, amelyből a konfliktus és a kiegyenlítődés létrejön s amely a nézőben szintézist hoz létre. Ez a szintézis ismét uj ellentmondás alapjává válik. Mindketten, Burian és Brecht is, művészi vérmérsékletüknek megfelelő drámát alkottak, a saját feltételeik között, és azt hangsúlyozták, ami a sajátjuk volt: az első a lirai hasonlatot, a másik az elbeszélést. A lira és az epika alkatrészei lehetnek a drámának, meg lehet és meg kell lennie a drámában a saját funkciójuknak és értelmüknek; nem helyettesíthetik azonban a drámát, megmaradnak alkalmazott elemnek, mivel nincs meg és nem lehet meg bennük a dráma lényege: az a képesség, hogy a fejlődés dialektikáját közvetítés nélkül közvetlenül kifejezzék. Ugyancsak helytelennek tartom, ha azzal kísérleteznek /nem egyszer a vélt marxista frazeológia leple alatt/, hogy a történelmi materializmus alapvető tételét a szocializmus korára érvénytelenítsék és azzal a téves képzettel helyettesítsék, amely szerint attól a pillanattól, amikor a szocializmust "beiktatták", a fejlődés egyszerű vonalban, a jótól a jobb felé folyik. A konfliktusnélküliség elméletét mint helytelent elitélték, kártékonyságát felismerték, mielőtt még a "konfliktusnélküliség" lényegét ugy-ahogy meg- 128 -