Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)

Kulcs az életemhez

csak velem,., mein lieber Mann," És megindultunk lefelé, le a tágas lépcsőn, amely az utcára nyiló hatalmas hallba vezetett.

Kocsi várt ránk. Beszálltunk; s miután kijelentettük, hogy "Potsdamba", hátradőltünk a tágas kocsiban és énekelni kezdtünk. Nem voltunk ittasak; se borból, se más palack italából nem ittunk - sajnos, meg kell mondanom, csak boldogok voltunk.

Ha nem tévedek túlságosan, a zsenialitás boldogsága erőteljes és rettenetes látszat, amely a képzelet szülötte. Erről a lányról és rólam is azt tartották, hogy zsenialitás van bennünk és mi megegyeztünk, hogy semmi ilyen káprázatnak nem leszünk részesei. - "Nem, nem - semmisem komoly - nézd csak azokat a komoly arcokat!" Arcok százai mellett galoppoztunk el - igazi komoly emberek mellett - zordak, bánatosak, némelyik keze vagy lába bekötözve, mások komor sötét öltözetbe bújva. "Schnell-schnell - nach Potsdam." És egy ősi német balladát kezdett énekelni, amelyik igy kezdődik: "Hochzeit machen, das ist wunderschön”; és lefordította neked' ezt a különös dalt, mert akkoriban még csak pár szót értettem németül. Fordított. Amerikai módra szólalt meg a hang: ..."es war ein Traum." /Heine is irt valami hasonlót, ami igy végződik: "Es war ein Traum"; irodalmárok nézzenek utána, ha akarnak./

így hát ez a nevelőnő és én, elindultunk Potsdam felé - és majdnem el is érkeztünk odáig. Későn indultunk és azt mondtuk a kocsisnak: "Ne siessen" és bizony kora reggel lett, mire a Palotához közeledtünk, ahol Voltaire és Frigyes beszélgetett egymással. De Frigyes és Voltaire biztosan nem beszélgetett annyit, mint mi - hármas rétegű beszélgetés volt ez, ha sejtik, hogy mire gondolok. Mondtuk a sok szót és ezerszer többet láttunk. Ha egy mellettünk eltűnő nagy fát láttunk, egész történetét tudtuk és el is mondtuk egymásnak. Ha nyerített az egyik ló, igy kiáltottunk: "Hadd nyerítsen újra!" Mindössze két lóval indultunk, de már négy volt, amikor a Grünewald kör-46