Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)

Kulcs az életemhez

leti könyveit - /mindig a gyümölcsösben aludt,amikor az irodában kellett volna dolgoznia/ - azt tette, amit minden komoly embernek tenni kell: "szarvánál fogta meg a bikát" - ás, néhány Ügyes technikai operáció után,úgy vette át a fáradságos munkát, mint ahogy arra Shakespeare is utal és két hónap alatt rendbehozta a dolgokat. Claudius igazán megfelelő, first-class férfi volt - teljes lehetetlenség megkritizálni egy ilyen embert. Az embereknek az volt a véleménye, hogy nem is méltányos, hogy ilyen embernek, mint Claudius egy gyengeelméjű mostohafia legyen /aki méghozzá Dánia hercege/, aki csaholva jár folyton a nyomában.

Mármost mi, az 1900-as év Lehetetlenjei, nagyon emlékeztettünk erre a Dán Hercegre - a körülöttünk levő világ pedig pontosan úgy élt, úgy szólt» érzett és vélekedett rólunk, mint a helsingőri Udvar.

1904. december: Berlin. Isadora

Hallottam róla, hogy van valami nevelőnő, aki a művészi jellegű táncra adta a fejét; akit néhány ember kinevetett, mig mások ezerszámra gyűltek össze, hogy táncolni láthassák - a neve Isadora Duncan. A nevetést leginkább Weimarban lehetett hallani. Weimar abban az időben kulturális centrum volt és gróf Kessler /rendszerint/ szivesen látott vendégül kiváló művészeket Németország más városaiból és más országokból is - Franciaországból, Angliából, Hollandiából, Oroszországból. De Amerikára és a táncra Weimarban még csak nem is gondoltak. A gróf körüli társaság abban az időben nagyon élesen birálta ezt a táncosnőt, és mivel én előbb fordultam meg Weimarban, semhogy táncolni láttam volna és beszéltem volna vele, egy nehézléptü, ugrándozó amerikai nő képe jutott el hozzám.

Semmi visitanivalóan nevetséges nincs abban, ha egy amerikai nevelőnő lehúzza a cipőjét /sohase viselt/ vagy a szandálját /néha volt rajta/ és rendesen mezitláb táncol... de itt '♦4