Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)

Kulcs az életemhez

rossz, ha a müvet színpadon, díszletekkel és olyan drámai módon jelenítenénk meg, ahogyan csak lehet.

Figyelemreméltó munkatárs volt, mint azt Londonban mindenki tudja, aki dolgozott vele. Akadékoskodhatott volna a rendezővel - azaz velem. De nem tette. Számtalan próbát tartottunk és egyetlenegyszer sem kritizálta, amit megvalósítani próbáltam. Ez volt az első produkcióm, bár akkor már kilenc éve voltam színész és ebből nyolc évig Irving vezetése alatt, figyelve ennek a rendkívüli embernek minden munkáját. Ez és csak ez volt az iskolám.

1899-ben kezdtük a próbákat; Shaw-val együtt kiválogattunk a vállalkozók közül néhány énekest és színészt - de csak a címszerepeket éneklő művészek voltak hivatásosak. A többiek egyszerűen nagyszerűek voltak. Műkedvelők - vagyis az ének és játék szerelmesei.

Nem volt igazi színházunk. A helyiség, amelyet színpaddá alakítás céljaira kiválasztottunk, a Hampstead Conservatoire nagy dobogója volt; itt alakult később az Embassy Színház.

Most már kicsiny a szinpad: amikor a Didót játszottuk rajta, még nagy volt. Jó egy méterrel a terem szintje fölött faltól falig ért - és emögött a hosszú .színpad mögött sorakozott több emelkedő plató, mint az abban az időben jól épített hangversenytermekben lenni szokott.

Ezen az első dobogón hosszú proszcéniumot képeztem ki nyolc rendkívül hosszú építőgerendával, majd a jobbról-balról számított negyediknél további hat-nyolc gerendát állítottam fel, ezáltal mély keretet alkotva, az akkori proszcéniumokhoz képest meglehetősen szokatlan alakban. Nem erőltettem semmi különös arányt - az ott talált platók arányai irányítottak. A legtöbb jelenet számára az első platót használtam - négy vagy öt ilyen dobogó volt. Az egyik jelenetben, amely tele van boszorkányokkal, mind az öt síkot használtam és ezek nagyon hasznosnak bizonyultak.

39