Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A színpadi atmoszféra

gött elhúzott csodapartok, amelyek azt a látszatot keltik, mintha a gondola haladna előttük. A különbség csak annyi, hogy a balettban mindez, hála Valc rendező ismert mesterségbeli tudásának, ragyogó technikai tökéletességgel történik, az Uj Szinház kísérlete viszont megrendítő, barbár ügyetlenségről tanúskodik.

Mind az első, mind pedig a második esetben azonban a mozgó diszlet önállóan dekorativ, képszerű, majd azt mondhatnám népszerű illusztrációs feladat szolgálatában áll: a rendező vagy a szinházi tervező ebben az esetben az idegenvezető szerepét tölti be, aki a közönséget szolgálatkészen uj színhelyre vezeti. A hangsúly - a színészről - a díszletre helyeződik át. Ahelyett, hogy a néző képzelete a szinész mozgásának és mozdulatainak segítségével kószálna egyik országból a másikba, a szinész megmerevedik - és szerepét a mozgó diszlet veszi át.

Én ezzel szemben dinamikai fordulatokról beszélek, amelyek a színész művészetét illetően csak a háttér szerepét töltik be. Mindez csak kiséret, amely árnyalja és kiegészíti mozdulatait, nem azért van rájuk szükség, hogy a kifejezőkészség határaihoz eljutott emócióknak a feltétlenül megkívánt hatást megadják.

E. T. A. Hoffmann már a XIX. század elején kijelentette: "A diszlet nem vonhatja magára a néző figyelmét önmagáért, mint egy ragyogó kép, a nézőnek a cselekmény pillanatában /kiemelés tőlem/ öntudatlanul kell a képről, amelyben a cselekmény lejátszódik, benyomást nyernie."

Igenis, a cselekmény a szinház őseleme,és nem a színhely, a roppant földgolyó egyik vagy másik pontja.

A szinház szinház és nem földrajzi atlasz, sem pedig tájképvetités é3 egyetlen színhelye a szinpad, amelyen az előadáB lejátszódik.-84-