Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)
A színész
- magára hagyva - saját akarata szerint tükrözi vissza az érzelmeket: romantikus izgalma erős lábremegésbe tevődik át - és eredménye, hogy a néző nevet. Mert nemcsak a színész valódi emóciója hat a nézőre, hanem az oda nem illő lábremegés is. Vagyis valamely helytelen forma eltorzítja magát a szinpadi alakot és olyan vonásokkal ruházza fel, amelyekkel a színész nem akarta felruházni. Jómagam és bizonyára sokan mások is mesélhetnének a színpadon valódi könnyeket ontó színészről, aki a nézőt ezzel csak megnevettette vagy legjobb esetben is közönyösen hagyta. A Művész Színház Puskin-előadáea, de különösen a Káin.^ e tekintetben tragikusan bizonyító erejű előadása minden szónál jobban és világosabban tanúsítja ezt. A színésznek tehát uralkodnia kell anyagán, ismernie kell, szeretnie és odáig fejlesztenie, hogy az hajlékonyán és megbízhatóan engedelmeskedjék akaratának. Stradivari - varázehegedühőz hasonlóan a színész testének a legenyhébb nyomásra is reagálnia kell és a cselekmény folyamatában lelki akaratának legfinomabb villanásait is kifejezésre kell juttatnia. E cél eléréséhez roppant munkára és szakadatlan, mindennapi gyakorlásra van szükség. Sarkallja a színészeket az olyan ragyogó művész pál- 2/dája, mint Rubinstelné. ' Ha vendégjátékra utazott, még a vasúti kocsiba is magával vitte néma zongoráját, nehogy egyetlen nap is gyakorlás nélkül teljék el. Hát akkor mennyire kell a színésznek örökölt plasztikai nehézsége ellen küzdenie és szeszélyes, örökké változó anyagán dolgoznia! Byron Káinját 1920-ban/-adta elő Leonyiübvval a címszerepben«. Rubinstein, Anton /1829-;1894/ zongoraművész és zeneszerző,- 4? a Művész Színház világhírű orosz
