Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)
A színész
Mert ha a gimnazista fiuktól és gimnazista lányoktól azt követeljük, hogy a színpadon ugyanolyan gimnazista fiuk és lányok legyenek, mint az életben, akkor nincs egyébre szükség, mint hogy természetes szégyenérzetüket legyőzzék. Minden mást könnyen ei lehet érni száz vagy kétszáz próba segítségével /nem tudom, hány próbát tartott a Stúdió/. Mert legyünk ószinték: a Második Stúdióban is gimnazista fiuk és gimnazista lányok játszották a főszerepeket, mindenesetre olyan fiatalok, akik az iskolai nagyszünidő örömeit még nem feleljthették el. Hiazen mindannyian éppen csak hogy színházhoz kerültek, tehát mikor tanulhatták volna meg, mikor ismerhették volna meg alaposan ezt a minden művészetek között legbonyolultabb művészetet? Hogyan válhattak volna csak úgy véletlenül színészekké? Persze, nem is voltak színészek. De ez nem is szükséges, hogy megtanulják az élethü átélést és megjelenhessenek a naturalista színház színpadán. Kert a naturalista színház, lényegéből fakadóan, nem színház és az ott folytatott munka nem valódi színházművészet. Nem véletlen, hogy a Művész Színház egyik pétervári vendégjátéka alkalmával olyan előadásokat tartott, ahol a színészek nem játszottak, csak átéltek: asztal körül ülve a kiosztott szerepekkel, olvasták a darabokat. De ha igy áll a helyzet, felvetődik a kérdés, hogyan tudta a naturalista szinház meghódítani magának ás jórészt mind a mai napig hatalmában tartani közönségét. Nem akarom itt ennek a kérdésnek az ideológiai oldalát érinteni és megállapítani, mit is talált a néző ebben a színházban, jobban mondva: abban az irodalomban, amelynek ez a szinház alávetette magát. /Az őt kínzó átkozott kérdésekre adott válaszok vonzották oda./ Engemitt valami más érdekel.
