Brecht, Bertolt: Epikus dráma - epikus színház - Korszerű színház 40. (Budapest, 1962)

Elidegenítési effektusok a kínai színművészetben

A maradéktalan átváltozás aktusa egyébként igen fáradságos. Sztanÿiszÿavszkij egész sereg művészi eszközt jelöl meg, egész rendszert alkot, amelynek segítségével minden előadáson újra meg újra ki lehet kényszeríteni az általa "creative mood"-nak, alkotó közérzetnek nevezett állapotot. A szinész ugyanis általában nem tudja magát sokáig másnak érezni, mint aki; hamarosan kimerül és a másik viselkedéséből, hanglejtéséből már csak bizonyos külsőségeket kezd másolni^, miáltal a közönségre gyakorolt hatás ijesztő módon meggyengül. Ennek oka kétségkívül 1 az, hogy a másik megalkotása "ösztönös", tehát homályos tett volt, amejy a tudatalatti körében zajlott, márpedig a tudatalatti alig kormányozható; hogy úgy mondjuk, rossz az emlékezőtehetsége.

A kinai szinész nem ismeri ezeket a nehézségeket; ő a maradéktalan átváltozásra nem tart igényt* Már eleve arra szorítkozik,hogy az ábrázolandó alakot csak idézze, bemutassa. De micsoda művészettel teszi őzt! Illúzióból csak a minimumra van szüksége. Azt, arait megmutat, annak is érdemes megnéznie, aki nem vesztette el uralmát önmaga födött. Vajon melyik régi tipusu nyugati szinész lenne képes rá /néhány komikus kivételével/, hogy Mei Lan-fang kinai színészhez hasonlóan, szmokingba öltözve, egy minden különösebb megvilágítást nélkülöző' szobában, szakértőkből álló közönség előtt, bemutassa színészi művészeteik elemeit; eljátssza, mondjuk Lear királyt, amint felosztja örökségét, vagy Öthellót, amint megleli a kendőt? Úgy hatna, mint a vásári bűvész, aki megmutatja fogásait — minekutána senkinek sem lenne többé kedve hozzá, hogy valaha is újra megnézze a bűvészmutatványt. Mindössze azt mutatná meg, hogya? kell az embernek elváltoztatnia magát. A hipnózis elszállna, és'marad—- 49 -