Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)

Beszélgetések az ifjúsággal

- Önmagán észreveheti az ember a sablont? - kérdi az egyik szinész.- Azt hiszem, nem.- Mi tagadás, a színészek szeretik a sablont, amért is nem akarnak lemondani róla - jegyzi meg az egyik rendező.

Nagyon helyes aegjegyzés.- De ha a színészek valóban szeretik a sablont, akkor tudnunk kell, hogy mi az - szólal meg az egyik fiatal.- Minél tapasztaltabb egy színész, annál több a sablonja - válaszol Nyemirovice-Dancsenko. - Olyan sokat játszik, hogy "összeszed" mindenféle fogásokat /lehetetek egyéni sablonok is, ezeket el lehet tűrni/. Valaki mondjuk egy szerep közben ilyen vagy olyan leleményre akad. Sokszor megpróbálta, mindig sikere van. Az illető tudja ie, hogy itt sablonosán alkalmas valamiféle fogást, még mm le lehet, hogy megtalálja magában azt a kis gombot, amelyet csak le kell nyomni, hogy ösztönösen már ehhez a fogáshoz folyamodjék.

Megint csak a Karamazov teetvérek jut eszembe, a tömegjelenet próbája. Ott a patakparti "mosó” jelenetben lányok dalolnak. Az egyik próbán két lány egyszerre csak kacagni kezdett, ügy 'etsahmtett, hogy ez eIrentja ez éneket. Nekem azonban tetszett, hogy falusi lányok összeálltak énekelni, dalolnék, dalolnak, aztán egyszerre csak az ének közepén ketten nevetni kezdenek. Azt mondtam; "Bz jó, ezt rögzítsük." A következő próbán a lányok dalolás közben újra nevetni kezdtek, de ez már fabatkát sem ért, mert azt már nem találták meg, ami akkor megnevettette őket. Ha előző nap azt rögzítették volna, és most ének közben ez idéződött volna fel bennük, a nevetés természetes lett volna. így azonban olyan hamis volt, hogy el kellett vetni.

Gyakran előfordul, hogy valami sikeres lelemény hagyományos sablonná válik és más színházaknál rögződik. Ha dalolás közben két-három lány nevetni kezdett és ezt a- 66 -