Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

leanderes lány, a lüktető élet fuvallatát hozza ebbe a tompa mechanikus vegetálásba. Társát, Randzsaut várja, akitől elszakították, és félelem nélkül, tele életerővel, a királlyal akar beszélni. A király bizalmasai azonban megölik Kandzsant, mert a szépség és a jóság nem illik bele könyörtelen elnyomó terveikbe. A király, amikor felismeri, hogy Randzsan az emberi élet szellemét testesítette meg, amely bátran ellenállt tanácsadói embertelen erőinek - öszssetörik. A nép követi Nandinit a győzelemért és szabadságért vivott végső harcba.

Ennek a verses drámának finomságát és erejét üambhu Ultra tökéletesen átültette a színpadra. A mü csillámlik a költőiségtől és szép dalokat tartalmaz, amelyeket Nandini énekel, mialatt vörös virágokból, szenvedélyes életszeretetének jelképeiből koszorúkat fon.

Az előadás helyes arányt tartott az érzelmek realista ábrázolása és a szimbolista vonások között, amelyek felfokozott formában mutatják be az erkölcsi erők összeütközését. A fehér márvány oszlopok és lapok, a város hideg és üres látképe, valamint a háromszögű palotakapu a kuszán szövevényes függönnyel, amely elzárja a kilátást a király elől, megfelelő hátteret nyújtott az élő, bővérű alakok számára. A filozófikus tartalmú, epigrammatikus mondásokkal tűzdelt verseket hajlékonyán, folyamatosan és természetesen adták elő és erős, tartós hatást értek el velük.

A Baharupi tagjai visszahozták a bengáli színházba a szenvedélyt és az őszinteséget, és olyan realizmusra törekedtek, amelyben az élet ereje lüktet. A kiállítás mérsékeltebb, egyszerűbb és ezáltal hatásosabb lett, úgy hogy a szinész teljesítménye jobban kiemelkedett. Ezeknek az előadásoknak még Bombayben és Delhiben is sikerük volt, ahol pedig a bengáli nyelvet senki sem érti. Számos isméic mai drámairó, mint pl. Szacsin Szén Gupta, Manmatha Roy, Bidhajak Bhattacsarja és Mohindra Gupta magáévá tette ezeket az uj színházi formákat.