Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában
nem mehet el érte, mert a muzulmán törvény szerint az aszszony nem térhet vissza férjéhez* ha egyszer elvéit tőle, kivéve, ha közben újból férjhez ment és újból elv<. Fuldzsan nem képes legyőzni a vallásos aggályokat, amelyek megtiltják neki, hogy visszatérjen férjéhez. A tragédia akkor éri el tetőpontját, amikor teljes határozatlanságában és lelki kínjában öngyilkos lesz, és Rahim megtalálja a holttestét. A darab előadása igen jó. Fuldzsan szerepét Tripti Ultra játssza, nagy önmérséklettel és tartózkodással. Sambhu Mitra, mint éhező paraszt őrjöng szenvedélyességében és érzelmi kitörései szinte tulhevesek, de a melodrámai hatást kiegyensúlyozza a különböző szerepek gondos árnyalása, valamint az a tény, hogy a helyzet szörnyűsége az emberek számára a valóságot jelentette. A darab felépítése hibás. Az első felvonás, amelyben Rahim, a leleményes paraszt a városba indul, feleslegesnek és összetákoltnak tűnik. Hatásosan festi viszont az iró annak az asszonynak és férfinak tragédiáját, akiket a vallás, a társadalmi kényszer és a szegénység borzalmas réme elválaszt egymástól. A kellék minimális. A mű hatása az erőteljes szerepeknek köszönhető, amelyek a tetőponton dagályos, zengzetes nyelvű deklamációba törnek ki; ez egyébként a bangáit előadás tipikus ismertetőjele. A talán túlságosan felcsigázott előadásmód a pszichológiai drámák realista előadásához szokott közönségnek szemében mindenesetre nagyon harsánynak és érzelgő8nek tűnhet. A Vörös leander Tagore hatásos szimbolikus drámája, amelyet a téma és a kidolgozás szigorú egysége jellemez. Ebben a mintadrámában a költő tekintetbe vette a klasszikus hármas egységet. A cselekmény egy palotakapu előtt játszódik, amelyet kusza mintáik hálózata borit. A palota falai mögött él a pénzsóvár király. A kényszerrel és megfélemlítéssel leigázott nép aranyért túrja a földet számára. Nandiki, a vörös- 84 -