Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában
bensőségesebb kapcsolat keletkezett. Ez természetesen kihatott e műkedvelő színház előadásmódjára is. Noha a régi hivatásos színházakba, amelyeket pénzügyi megfontolások vezettek, az uj hatások nem juthattak be, ez a fajta színjáték viszont sok uj színjátszó csoport létrejöttét segítette elő. Sambbu Mitra, a tehetséges szinész-rendező és néhány más szinész vezetése alatt, akik a kalkutta! hivatásos színházban léptek fel, fiatal tehetségek gyűltek össze, akik a színházban életközelségre és őszinteségre törekedtek és Így az éretlen műkedvelő társulatok, valamint az elfajuló hivatásos színház elleni tiltakozásképpen megalapították a Bahurupl nevű félhivatásos társulatot. Az elmúlt hét év alatt ez a csoport tizenhárom darabot mutatott be: három Tagore-, két Tulszi Lahlri-müvet és néhány Ibsen-, O'Neill- és Osehov-átdolgozást. A társulatnak nincs állandó színháza Kalkuttában; időnként kibérelt egy színházat és helységről-helységre vándorol, hogy mindenütt két-két hétig játsszon. Bahurupl legjelentősebb rendezései: Tulszi Lahlri A széttört lánc cimü színdarabja, amely a szegény éhező parasztok tragikus történetét dolgozza fel, továbbá Rabindranath Tagore Vörös leander cimü müve. A széttört lánc Rahimról, egy észak-bengáliai muzulmán parasztról szól, aki az éhínség idején kénytelen nyomorgó feleségét, Fuldzsant és gyermekét egy csésze rizsért az ingyenkonyhára küldeni, amelyet Hakim-ud-dln, a korrupt földbirtokos tart kezében. Emez gyűlöli Rahimot, és feleségét azzal az ürüggyel utasitja el, hogy Rahim eléggé jó helyzetben van, a konyhát pedig csak nincstelenek részére tartják fenn. Rahim elkeseredésében elválik feleségétől, hogy az immár élelmet kaphasson Hakim-ud-dln alamizsnaosztóhelyén, maga pedig fiával a városba megy, hogy munkát keressen. Amikor egy idő múlva visszatér, megtudja, hogy felesége a földbirtokos házában cselédként dolgozik. Rahim- 83 -