Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

lönbözö mintákkal díszített köntös. A jatra akkor kapott világi jelleget, amikor az énekesek és a színészek rögtönzéseikbe a korukbeli életet is bevonták. Rögtönzött dalokkal illesztették be & társadalmi eseményeket a cselekmény keretébe, noha az fő vonásában még vallásos maradt.

A háromtagú együttes által játszott és énekelt Búrrakatba az andhoszi körzet kedvelt népi operája. A főszereplő és főénekes, aki, egyszersmind az együttes vezetője, elbeszéléssel nyitja meg az előadást, mialatt a másik kettő énekel és veri a nyakukba akasztott kétfenekü vízszintes dobot. A főénekes egyik kezében huros hangszert tart, a másikban pedig egy harangocskákkal diszitett fakereplőt. Ha az ének irama fokozódik, a zenészek előre-hátra mozognak a színpadon. Vad tánc közepette verik a dobot, bogy emeljék a meghatározott érzelmi csúcspontokat és az előadásnak erőt és ritmust adjanak.

Az egész Andhrában hires Vidhi Natakam a Vldhl Bhagavatam mitológiai alapjából keletkezett. Ezt a színdarabot öt vagy hat színészből álló társulat játssza magasított emelvényen. Az emelvény alatt valamiféle elkerített gödör vagy mélyedés van: itt ülnek a zenészek. A női szerepeket is férfiak játsszák, mialatt asszonyaik és lányaik a mélyedésben ülnek és énekelnek vagy utánozzák a színpadi zajokat, amilyen a mennydörgés, csatazaj, üvöltés és földöntúli hangok. Jóval az előadás kezdete előtt már felhangolják a hangszereket és verik a dobokat. Vallásos énekek és az istenekhez szóló imák hangzanak fel, Így Gáncsához,1/ Sivához, Visnuhoz, Szaraszvati istennőhöz stb. Ennek célja, hogy a közönséget odacsábítsák és megfelelő hangulatba hozzák.

A mesélő megjegyzései kapcsolatot teremtenek a mitológiai események és a jelenkor között. Hint a televízió

^Ganesa, Siva és felesége, Parvati istennő fia, a bölcsesség istene, minden vallási szertartásnál először őhozzá Imádkoznak.- 72 -