Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában

áll az égen. A fáklyavivök nagy fémserlegből szakadatlanul táplálják olajjal a sziszegő lángot. Szikrák hullanak a földre. Noha a színpad nem magasított, a színészek erőteljes játékukkal, eleven énekkel, finom tánclépésekkel és csavarvonalu forgószélmozgásukkal sok optikai sikot teremtenek a néző számáfa.

A bhavai-szinészek nagyon jól értették a módját, hogy olyan trükköket és szituációkat találjanak ki, amelyek során pénzt gyüjthettek. Az egyik jelenetben, ahol Tara királynő, a nagy hindu király, Hariscsandra felesége, nyomorában koldul, hogy kifizethesse halott fia elégetését, kolduscsészéjével a nézőtérre megy és fájdalmas dalt énekel. A dráma, kivetitődik a valóságba. És a vallásos lelkületű közönség reagál is rá. Tara királynő körbejár, és pénzzel, adományokkal telt csészével tér vissza a szinpadra. Egy másik színdarabban egy hercegnő hét sárgarézkorsót visz a fején. Már sok mérföldet megtett és lába felmondja a szolgálatot. Valakinek el kell tőle venni a korsókat, hogy könnyítsen terhén. A hercegnő könyörög a nézőknek, hogy fizessenek helyette. Nincs hiány lovagias előzékenységben. Leveszik a korsókat és minden korsóért pénzt ad a közönség.

Az utolsó hetvenöt évben sok bhavai-szinész, aki női szerepeket játszott és táncolt, más színházakhoz csatlakozott. A parszi színház^ és a gudzserati hivatásos együttesek ilyen módon nagyszámú képzett színészhez jutottak, akiket céljaiknak megfelelően könnyűszerrel formálhattak és használhattak. Akkoriban a gudzserati szinbáz gazdag volt, mert a népművészek révén állandóan friss vérhez jutott. Hires színészek, mint Amrit Kesav Naik és Mohan Lala

^A parszik azoknak a perzsáknak leszármazottai, akik Perzsia arab meghódítása után menekültek Indiába. Legtöbben közülük jómódú üzletemberek és Bombayben laknak. A XVIII. és XIX. században több hires szintársulatot tartottak fenn, amelyek egész Indiát bejárták.- 66 -