Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában
nyelvet alkalmazott, amelyet a prakrit nyelven beszélő egyszerű nép nem használt. Nem volt köze az egész nép életéhez olyan értelemben, mint a görög drámának vagy Shakespeare drámáinak. Ezzel szemben a népi szinház, a maga különböző alakjaiban mélyen a nép életében gyökerezett. Világbirodalmak és királyságok keletkeztek és omlottak öszsze, háborúk és forradalmak pusztítottak: mindez úgy vonult el a falvak lakói felett, mint a felhő. Ök viszonylag zavartalanul éltek. A népi szinház évszázadokon át úgy nőtt, mint a gyom a földeken. A változó társadalmi viszonyokkal összhangban változott, alkalmazkodott és fejlődött. A népi színházak közül emlitésreméltó a radzsasztani Nautanki. a gudzserati Bhavai. az uttar pradesi Ramlila és Krisnallla. az észak-indiai Szvang és Nakl. a maharastrai Tamasa. az andhrai Burrakatha és Vidhi Natakam. valamint a bengáliai Jatra. A Nautankl-táraulat rendszerint egy öreg emberből, a feleségéből, fiaiból és unokaöccseiből áll. Közülük hárman alkotják a zenekart; egyikük két bottal ver egy kis, csészealaku dobot, mialatt mint egy majom kuporog a lábán és ide-oda ingatja fejét. A másik a harmóniummal viaskodik, a harmadik pedig vonójával nyaggatja a szarangi nevű ősrégi hangszer csaknem száz húrját, nyikorogtatja, orrhangokra fakasztja és ügyességével egész zenekarra való hangot csal elő. A rangénak nevezett narrátor a társulat nagymestere. Ö a művészeti és gazdasági vezető és egyben súgó és ügyelő, aki irányítja a színészek ki- és bejövetelét és vigyáz a játék ütemére és tempójára. A mese egységét és vörös fonalát megjegyzéseivel és elbeszéléseivel összefogja és a cselekmény jelentéktelen részeit saját szövegével hidalja át. Az emberek elfoglalják helyüket a nyílt emelvény minden oldalán. A darab egy történelmi hősről vagy lovagról szól, valamiféle helyi fiobin Hoodról vagy egy szerelmi- 61