Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
II. Vita a mai drámaírás és rendezés problémáiról
A népi formák városi használata Ezeket a különféle színpadiormákat és konstrukciókat, amelyeket a különböző kerületek népi darabjaiban alkalmaznak, hasznosíthatjuk arra is, hogy segítségükkel városi színházi előadásaink számára uj szinpadformákat teremtsünk. Ki fog tűnni, hogy ezek az uj színpadok könnyen alkalmazhatók sokféle rendezési stílusra és mind mai, mind klasszikus müvek előadására megfelelnének. Ennélfogva a szinházépitészek és rendezők számára tág lehetőség nyílik uj, izgalmas kísérletezésekre. A változatos szinpadformák mellett a modern dohozszinpad inkább kivétellé lenne, mintsem szabály maradna. Sajnos, szinházépitési hevünkben amellett döntöttünk, hogy dobozszinpadokat épitsünk, teljesen figyelmen kivül hagyva sajátos előadási követelményeinket, feltételeinket és módszereinket, és nem hagytunk semmiféle teret uj, kísérletező munkára sem a drámairás, sem a rendezés terén. Michel St. Denis, a hires francia rendező, A stilus újra felfedezése /Rediscovery of Style/ cimü könyvében igy ir a dobozszinpadról: "A modern szinpad üres; nincs saját mondanivalója. Ha délután nézzük meg, sötét üreget látunk, amely a valósághű diszletek végtelen sokaságát kész befogadni, s amely este keretbe helyezett és rivaldafénnyel elszigetelt, távoli képet nyújt. A való életnek ez a többékevésbé hűséges fényképe uj illúziót teremtett, amely hihetetlenül hosszú ideig áltatta a közönséget: azt az illúziót, hogy az illúzió eltűnt." A berlini Nemzetközi Szinházépitészeti konferencián tovább fejtegette ezt a tárgyat és annak a véleménynek adott hangot, hogy "a század második felében az egyik lehetőség a térszinpad lenne, azaz - durva meghatározással - egy széles emelvény, ahol a közönség és a szinész közt nincs korlát, ahol a nézőtér falai beolvadnak a szinpadtérbe és a játékteret a világítás al- 163 -
