Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

II. Vita a mai drámaírás és rendezés problémáiról

Addig is komolyabb és Jobban megszervezett félhivatásos színtársulatokat kell megtervezni és felépíteni, amelyekben a színház minden művésze - odaadó és komoly, lelkes drámaírók, színészek és képzett, gyakorlott rendezők - résztvesz és összefog. Olyan közönséget kell majd teremteniük és felnevelniük, amely valami jobbat, valami érdemesebbet és folyamatosabbat akar, mint amit a jelenlegi műkedvelő tevékenység nyújt. Csakis igy jöhet létre a valódi hivatásos színház, amely nem csupán időlegesen tengődik, hanem valóban fennmarad, mélyen gyökerezve saját közönségébe, amely végső soron a színház igazi gazdája.

Csak hivatásosak

Milyen jelentősége van ennek a helyzetnek a drámaírókra és a rendezőkre nézve? Azt hiszem, nem kell többet foglalkoznom a kérdéssel, mert a helyzet megértésében rendszerint bennefoglaltatik a válasz, ügy érzem, a mai helyzet kihívást jelent mindkettő számára. Ha valóban elhivatottak, akkor kilépnek kényelmes önelégültségükből és megpróbálnak uj elhatározástól és igaz megértéstől áthatva szembenézni a valósággal. A komoly hivatásos színházban nem lehet helye a puszta exhibicionizmusnak, a napi divat követésének és végül, de nem utolsó sorban a társadalmi törtetőknek, akikből e pillanatban túlságosan sok van a színházban. Országunkban minden drámairónak, színésznek és rendezőnek, mielőtt valóban alkalmasak lennének a felelősség vállalására, képeznie kell magát, nemcsak technikai, de szellemi értelemben is 5 másképp vagy sohasem születik meg a hivatásos színház, vagy pedig halva születik.- 151 -