Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)
I. Balvant Gargi: Színház és tánc Indiában
Újabban a nemzeti kormányzat abbeli törekvésében, hogy az elhaló népművészetet megmentse és megújítsa, nagy érdeklődést mutatott az eltűnőiéiben levő bábszínház iránt. A központi kormányzat megbízott néhány hivatásos bábjátékost, hogy közvetlen társadalmi mondanivalóju darabokat vigyenek színpadra. Ha azonban túlságosan nagy súlyt fektetnek a közvetlen agitációra, akkor megfosztják a bábjáték művészetét varázserejétől és szépségétől. Ideje lenne, hogy a bábszínházát veleszületett bája és átfogó kifejezőereje kedvéért élesszék fel, mert hatalma van rá, hogy fiatalnak és öregnek egyaránt örömet szerezzen. A balett A régi Indiában a dráma és a tánc elválaszthatatlanul összeforrt egymással. A történelem korai szakaszában, amikor az istenek és az emberek között még szorosabb volt a kapcsolat, úgy mondják, hogy Siva isten az égből megpillantotta Bharata Muni egyik előadását és azt javasolta neki, illesszen a játékhoz néhány szép táncot. A múlt minden színészének tökéletes táncosnak kellett lennie. Régi könyvekben gyakran bukkanunk erre a kifejezésre: "Eltáncoltak egy drámát." Az indiai táncdráma sokkal régebbi, mint nyugati ellenpárja. Az indiai és a nyugati balett stílusa között minőségi különbség is van. Az indiai táncművészet a maga gesztikus ábrázolásában roppant kifejező és hallatlanul kicsiszolt; közérthető alapnyelve lett mindazoknak, akik komolyan meg akarták ismerni. A nyugati balettben a kéz és a szem beszéde ismeretlen volt. A balett, amely a francia és olasz udvarokban született és a cár védnöksége alatt vált tökéletessé, a puhakezü, porcelánképü udvari dámák mesterkélt, öntelt és törékeny mozdulatait másolta. Az indiai táncos számára ez a merev és görcsös mozgás teljességgel ismeretlen.- 116 -
